A világhálón bukkantam a Magyar Hang tegnapelőtt megrendezett vitájára. A néhai Magyar Nemzet munkatársaiból verbuvált hetilap-szerkesztőség a bérleményében adott helyet a gyökeresen átalakított Hír TV megszüntetett műsorának, a Szabadfogásnak. S mert a cím valószínűleg a szerzői jog hatálya alá esik, az asztaltársaság tagjai már a Kötöttfogás cím alatt gyűltek össze. Nem értek a birkózáshoz, de annyi azért sejlik, hogy a kötöttfogásban versenyzők kevesebbet engedhetnek meg maguknak.

Az új cím illik ama szellemi helyzethez, amelyet mintha már átéltem volna. 2010 után egymás után húzódtak vissza a lakásszemináriumokba, a szobafórumokra a baloldali és a liberális, valamint a „ballib” asztaltársaságok. Húsz-harminc ember beszélgetett lilahagymás zsíroskenyeret majszolva, életben tartották a szabadság kis köreit. 2014, a második kétharmad után megritkultak az összejövetelek, ám a végső csapás nemrégiben, 2018. április 8-a után következett be. Csak azért nem írom, hogy elenyésztek az efféle társaságok, mert nyár van, és politikai uborkaszezonban szendereg a közélet.  Ősszel talán újra feléled majd néhány civil szerveződés.

Az átmenetről addig is a Kötöttfogásnak helyet adó hetilap gondoskodott. Alapító főszerkesztője, György Zsombor állapította meg róla a legutóbbi, augusztus 3-i számban: „A Magyar Hang maradt a polgári Magyarország utolsó orgánuma.” Most már az Orbán-rendszerből kiábrándult konzervatív értelmiségiek is átélhetik a bezártság fullasztó érzését. A hatalomban lévők ugyanis lassanként, lépésről-lépésre, de folyamatosan szűkítik, egymástól is elszigetelt körökbe, a nyilvánosság perifériájára szorítják a baloldali, liberális, most pedig a konzervatív ellenzéket. Ma reggel hat és hét között e sorok írója volt a YouTube-ra föltett 52 perces beszélgetőműsor 4747. nézője-hallgatója.

Ahhoz képest, hogy eddig csaknem ötezren érdeklődtünk, elég sokan fértek be a szerkesztőségi szobába. A téglalap alakú asztal kamerával szemközti oldalán csak négyen fértek el. Ketten egymással szemben ültek, a masszív asztal keskenyebbik részén. Egyikük, a történész a szélsőbalt képviselte, másikuk, a DJ a szélsőjobbot. Egymástól függetlenül mindketten rövidnadrágot húztak a kánikulában, és ellentétük leginkább abban nyilvánult meg, hogy az egyikük pacskert viselt, másikuk pedig edzőcipőt. Hogy ez mit jelent az immár harmadik kétharmadban, azt egyelőre nem tudom értelmezni.