A harmincnyolcadik évében jár. Éppen két évtizede kopogtatott a szegedi egyetem ajtaján. Abban a bizottságban, amelynek elnöke voltam, szinte azonnal eldőlt a sorsa. Ellenvetés nélkül vettük fel, mert már a kedves, bátor megjelenése is légkört árasztott. Aztán újságíró szemináriumra járt hozzám, és nem csalódtam benne. Mégse vélem tanítványnak, mert keveset adtam neki. Gondolatban nem voltam a kommunikáció szakos diákok között. Akkor mondták meg az orvosok, hogy Szegeden élő apámnak már csak hónapjai vannak hátra.

A gödöllői kislány neves újságíró lett, talán a legnevesebb azok közül, akiket tanítottam. Nemrégiben tették lapátra a gyökeresen átalakított Hír TV-ben, ilyenkor az ember elgondolkodik a helyzetén. Alinda augusztus 4-én, a pozsonyi Új Szó digitális felületén erre jutott: „Egyre többször izgat, hogy válaszokat adja a kérdésekre.” Ezt állító, elemző, ügyeket megoldó politikusként sokkal inkább megtehetné, mint kérdező újságíróként. Már el is képzelte magát kulturális vagy oktatási miniszterként egy Orbán utáni kormányban, esetleg egy párt arcaként is. Képzelgését a kormánypárti sajtóban „természetesen” kifigurázták, holott nem történt más, mint hogy egy képernyős újságíró nyilvánosan is elismerte az átlagosnál fejlettebb önértéktudatát. Akinek ismerik az arcát, az legyen valaminek az arca, egy eszmének vagy szervezetnek, majdnem mindegy.

Önironikus kiszólása bocsánatos vétek, egyébként pedig tévképzet. Logikusan gondolkodott, de hamis következtetésre jutott. Mert nála is bekövetkezett a töréspont, amely ritkán kerüli el a tehetséges újságírókat. Elvégzik az egyetemet, főiskolát, és tíz, legföljebb tizenöt évig keresik a náluk érdekesebb, okosabb emberek (művészek, tudósok, elvétve politikusok) társaságát. Kérdéseket tesznek föl nekik, és elkészítenek néhány száz interjút. De miközben nevet szereznek maguknak, eljutnak oda, hogy már állítani is szeretnének valamit. Ha a műfaji váltáshoz van kellő műveltségük és szókincsük, kitűnő publicista lehet belőlük. Ha viszont tisztában vannak önmaguk hiányosságaival, maradnak az interjúnál, és nem kérdésekkel idegesítik a beszélgetőpartnereiket, hanem megalapozatlan, már-már gyerekes állításokkal a nézőket, hallgatókat.

Veiszer Alindának nem a másik oldalon kellene helyet keresni magának, hogy kifejthesse a nézeteit, hanem a tanult szakmájában. Az a benyomásom, hogy jó publicista lenne belőle. Igaz, hogy ehhez le kéne mondania a képernyő kínálta közismertségről.