Az idei Tusványos óta találgatjuk, vajon mire gondolhatott a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor ugyanis azt fejtegette a székelyföldi szabadegyetemen, hogy a hatvannyolcasokat hamarosan elsöprik a kilencvenesek. A korábbi számmal jelöltek elmarasztalását érteni vélem. Egyetemistaként világszerte ők hozták be a közgondolkodásba azt a fránya liberalizmust, a szabad szerelmet, ők lázadoztak a kapitalista konzumtársadalom és a szocialista erkölcs ellen. De kik azok a kilencvenesek?

Elvégre Orbán 1963-ban született, a fideszesek ifjabb nemzedéke, Gulyás Gergelyék pedig a rendszerváltás táján még általános iskolába jártak. Az értelmezők közül Nagy N. Péter jutott legközelebb a megoldáshoz. A Vasárnapi Hírek tegnapi számában azt írta, hogy „A kilencvenesek tehát a kelet- és közép-európai rendszerváltókat jelentik. Például Orbánt.” A publicista történelemismeretéből és műveltségéből telik az érdemi válaszra, mégis árnyalnám az általa felvázolt képet. Ami persze nem jutott volna eszembe, ha figyelemre méltó megállapítása nem késztetne továbbgondolásra.

A médiapolitika tanítása közben meggyűlt a bajom 1989/90-nel. Azt vettem észre, hogy a Fidesz merőben másként értelmezi a rendszerváltást, mint a többi párthoz tartozó politikusok. Ennek oka abban keresendő, hogy Orbánék 1989-ban még nem voltak parlamenti képviselők, és az ellenzéki kerekasztalnál is csupán epizódszerepet kaptak. Ők ezért nem tartják magukat nyolcvankilencesnek. Ellentétben a szocialistákkal, akik viszont azt érzékeltetnék, hogy a Kádár-korszak utolsó országgyűléséből nőttek át az első szabadon választott parlamentbe. Minél inkább korlátozzák 1989-re a rendszerváltást, annál több közük lesz hozzá.

Az a benyomásom, hogy mindkét értelmezés eltér a történelmi valóságtól. De ha így van, akkor nem is dönthetjük el, vajon melyik évhez kötődik az igazi fordulat, amelyet a Fidesz-politikusok amúgy is rendszerváltoztatásnak neveznek. Arra utalnak ezzel, hogy a paradigmaváltásban nagyobb szerepet játszott a hazai aktivitás, mint a külső (nagyhatalmak egyezségében megnyilvánuló) akarat. Ott finomítanám Nagy N. Péter tartalmas okfejtését, hogy Tusnádfürdőn Orbán Viktor önmagát és párttársait is megkülönböztette a többi magyar rendszerváltótól, és inkább az itthoni fejleményekre célzott, mint a kelet- és közép-európai változásokra. Sőt, a változtatásokra. A jelek ugyanis azt sejtetik, hogy a Fidesz áll nyerésre a nyelvi háborúban.