Tegnap azt fejtegette Gyabronka József színész a Klubrádióban, hogy a budapesti nézők egy érdekesnek ígérkező előadás kedvéért „lementek Szentendrére”. Egy nappal korábban Dömsödi Gábor pásztói polgármester szintén ugyanezt az igekötőt használta a Zoom.hu digitális felületén, mondván: „Mikor 2000-ben lekerültem Nógrádba”. S hogy a példasor teljesebb legyen, néhány napja Orbán Balázs, a miniszterelnöki kabinetiroda újdonsült parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a Modern Városok Program keretében „a miniszterelnök úr lement” a megyei jogú városokba. (ATV, 2018. július 24.)

Ha jól tudom, Magyarországon huszonhárom megyei jogú város van. Elég ránézni a térképre, hogy észrevegyük: Eger, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Salgótarján, Sopron és Tatabánya a fővárosnál följebb van, ezekbe a városokba aligha lehet lemenni, lekerülni, leszerződni. Debrecen és Szombathely szinte egy vonalban van Budapesttel, az egyik talán kissé lejjebb, a másik meg följebb. Kilenc esetben indokolatlan vagy véleményes tehát a le igekötőt használni. A példatárral mégse a hatalomban lévő ember fontoskodását, kérkedését, pöffeszkedését szeretném érzékeltetni. Elvégre az újságíróból lett polgármester ellenzéki húrokat penget, a színész politikai nézetrendszeréről pedig nincs is tudomásom.

Inkább arra futtatnám ki az okfejtést, hogy az úgynevezett pestiek hajlamosak lenézni az úgynevezett vidékieket. A három említett úr közül kettő élő adásban rögtönzött, ilyenkor csekélyebb az önkontroll, ezért aztán az írásban rögzített interjút adó újságíró-polgármester szóhasználatát kínosabbnak vélem. Neki lett volna lehetősége a szöveg javítására, melyet egyébként az interjút készítő újságíró is elvégezhetett volna, ha bármelyikükben felötlött volna, hogy a megfogalmazás árulkodóra, ügyetlenre sikeredett. Azért hozom szóba a csaknem kétmilliós főváros súlyából fakadó kifejezésmódot, mert magyar nyelvterületen akad ellentétpárja.

Azt figyeltem meg Erdélyben, hogy ha ottani magyar értelmiségiek, politikusok, üzletemberek a tőlük délre fekvő Bukarestbe látogattak, akkor azt mondták: lemennek a román fővárosba. Ugyanezt hallottam a vajdasági magyaroktól is, ha Belgrádba készültek. Az a benyomásom, hogy szemléletükben inkább a földrajzi helyzet hagyott nyomot. Nem pedig a leereszkedés, lefitymálás, lekezelés, lekicsinylés, lenézés, lesajnálás, leszólás ösztöne. Vagy ami még rosszabb: a tudatos szándéka.