Azzal biztatom magam, hogy e rovatban nem személyekről fogalmazom meg a véleményem. Inkább a közéleti szereplők médiaszemléletéről. Ha valakiről tucatnyiszor írtam, akkor ehhez valakinek kellett lennie, és a jó meg a rossz döntéseiből talán hiteles kép rajzolódik ki róla. A kommunikációs szempontból értékeltek között egyetlen kivételt gyanítok. Kunhalmi Ágnest még nem sikerült dicsérni.

Pedig az MSZP politikusát is láttam egyszer méltánylandó helyzetben. Érzelmi csalódás után volt, a konyhájában nézett ki az ablakon, és magányosnak hatott. Eltűnt belőle a primadonna, aki tekintetével keresi a kamerát, és mindent megtesz azért, hogy az operatőr észrevegye. A szüfrazsett is eltűnt belőle, maradt a fiatal nő, akit elhagyott a párja. Aztán jöttek a kommunikációs helyzetek, amelyekben közéleti szereplőként rendre rosszul döntött, vagy butaságokat mondott, és jót nem írhattam róla. Tegnap este viszont kimondta eddigi legpontosabb mondatát: „Ez az ország jobb annál, amit a Fidesz kihoz belőle.”

Még nem szállóige, mert nem kapta szárnyára a hír, mindazonáltal velős gondolat. Méltó az ellenzéki párt újdonsült választmányi elnökéhez. Körülbelül ezt kellene kibontatni a pártparlamentben, miközben persze úgy kéne vezetni az összejövetelt, hogy szóba kerülhessen, vajon az MSZP és kapcsolt részei 2002 és 2010 között azt hozták-e ki az országból, ami jobbá tehette volna. Mellesleg tegnap este azért hívták az egyik tévéstúdióba Kunhalmi Ágnest, mert nem szavazta meg az országgyűlési képviselőjelöltek fizetésemelését. Döntését azzal indokolta, hogy tegnap reggel kiment barackért a piacra, és a pestszentlőrinciek azt mondták neki: ha több pénzt szavazott volna magának, szóba sem állnának vele.

Azt is kifejtette, hogy ma találkozik frakcióülésen a társaival, és megkérdi tőlük, miért hajlott maguk felé a kezük. Azóta talán már tájékozottabb tegnapi önmagánál, nekem pedig az a benyomásom, hogy még nem érzi a legújabb tisztségét. Amíg előkészíti a választmány majdani ülését, ahol elemezhetnék a Fidesz és az MSZP hatalomgyakorlását, akadna még egy vitalehetőség, amely épp most foglalkoztatja a közvéleményt. A pártparlamentben érdemes volna megbeszélni, vajon a szocialista frakció nagyobbik része miért szavazta meg a fizetésemelést. Az önmagukkal való szembenézésből hátha kisül olyan tanulság, amely alkalmassá teheti őket arra, hogy egyszer majd jót hozzanak ki az országból.