Amit most rögzítek, abban több a honfitársi bú, mint a kajánkodás vagy a leleplezés szándéka. Az országunkat képviselő csúcspolitikusok viselkedési kultúrájáról tűnődnék.

Az egész magyar sajtón, sőt a közösségi oldalakon is végigfutott egy alig percnyi dokumentáció. Üléseztek az Európai Unió kormányfői, és a valószínűleg magyar operatőr fölvett egy jelenetet, amint miniszterelnökünk az unió két legerősebb emberéhez lépett. Miközben Macron francia államelnök és Merkel német kancellár beszélgetett, Orbán Viktor régi szokásához híven a nyakkendőjét igazgatta, és várta, hogy a tekintetük feléje irányuljon. Arcán érdeklődő mosoly, a kelletlenség láttán azonban ráncba szaladt a homloka, sőt azt is megkockáztatom, hogy elkomorodott. Ám ismét mosolyra derült - még egy kísérlet a bekapcsolódásra -, a megzavart politikusok azonban elindultak az ellenkező irányba. A miniszterelnökünktől távolabb kerülve újra megálltak, hogy meghitt beszélgetésbe elegyedjenek.

Talán még az is elképzelhető, hogy a két európai nagyhatalom vezetője „hivatalból” lenézte a tízmilliós Magyarország első emberét. Ez nem volna szép tőlük, mindazonáltal nehéz szabadulni a gondolattól, hogy Orbán Viktor politikája, itthoni hatalomgyakorlása is szerepet játszott a brüsszeli fogadtatásban. Félő, hogy rendszeresen zsebre vágott keze és az első generációs értelmiségiekre jellemző társasági ügyetlensége sem teszi túl kapóssá az uniós kormányfők kifinomult gyülekezetében. A jelenséget mégse hegyezném ki a jelenlegi miniszterelnökünkre.

Volt egy másik kormányfőnk, Gyurcsány Ferenc is, aki szintén érdekes módon viselkedett az uniós kormányfők brüsszeli csapatában. Mindenki sötét öltönyben, világos ingben és velük harmonizáló nyakkendőben érkezett a találkozóra. Gyurcsány is, ő azonban a légkondicionált teremben levette a zakóját, és lezser mozdulattal az asztalra dobta, két miniszterelnök közé. S hogy ez korántsem volt szokatlan tőle, azt egy hazai esemény is érzékeltette. Az egyeztető tárgyalásra úgy érkezett, hogy a hóna alá csapott dossziét az asztalra hajította, egy szakszervezeti elnök és egy civil egyesületi vezető közé.

Akadtak olyan miniszterelnökeink is, akik megtanultak viselkedni a nyilvános helyzetekben. Az iménti példák mégis azt sejtetik, hogy a pápai és az alcsúti fiú mellett nehéz helyzetben lehettek-lehetnek a protokollfőnökök. Holott magyar állampolgárként szeretnék fölnézni az országunk első emberére. Nem mindig sikerül.