A Mihez kezdjünk a kommentelőkkel? című bejegyzés szelet vetett, és vihart aratott. Eddig 4096-an olvasták el, ez valamivel több a napi háromezres átlagnál. 63-szor szóltak hozzá, ami szintén több az átlagosnál. A kommentelők leginkább azt kérték ki maguknak, ha a blogger elzárja előlük a hozzászólás lehetőségét. Ezt azonban nem nekem rótták föl, hanem annak a divat-szakértőnek, akinek a digitális naplóját dicsértem. Nálam azt firtatták, vajon kinek írom ezt a fránya Médianaplót. Hát nem nekik, az biztos.

Miközben keresetlen szavakkal vették zokon a választ, azt kérdezték, ha helyettük a kommunikáció szakos diákoknak írom ezeket a bejegyzéseket, akkor mit keresek egy nyilvános helyen. Miért nem húzódom vissza egy zártkörű fórumra? A helyzet az, hogy épp ott vagyok. A Facebook-on van egy üzenőfalam, arra írom e sorokat. Itt ugyanis megválogathatom a digitális ismerősöket. Csak azok jelentkezését fogadom el, akik fényképet is küldenek magukról. Ezernél alig több a potenciális vitapartnerem, és majd’ mindegyiket személyesen ismerem. Van közöttük jobb- és baloldali, akik világnézetüktől függetlenül értelmes emberek. Számítok a véleményükre, igénylem az álláspontjukat. Azért sem vagyok híve a tiltásnak, mert helyettem a vezeték- és a keresztnevük moderálja őket.

A Médianaplónak azonban, úgy látszik, van jelentése nyilvánosabb helyek számára is. Nagyjából minden második bejegyzés utánközlő portálok felületén köt ki. Ha hiszi az álneves olvasó, ha nem, az utánközlők munkatársai közül senkit sem ismerek, a szerkesztőségekkel sincs kapcsolatom. Ezért nem is tudom, miért hozzák az írásaimat, erről őket kéne megkérdezni. Az álneves hozzászólókról viszont az a benyomásom, hogy tévképzet áldozatai. Bár a fejemre szoktak olvasni, hogy lenézem őket, egyik sorstársam, a szintén szakmai rovatot író kollégám szellemes megállapítását idézem: „Azokat nem lehet lenézni, akiket nem látunk.”

Az ismeretlen, álnév mögé bújó kommentelőnek nincs számunkra személyisége. Személyisége csak annak lehet, akiről tudjuk, hogy kicsoda. Akinek nincs története, hiába véli magát személyiségnek, hiányoznak a sorsmozzanatnak vélhető kapaszkodók, amelyek hitelessé tehetnék a véleményét. Az indulatszavakon átsiklik a tekintetem, és csak arra figyelek, amelyből fény szűrődik a hozzászóló intellektusára. Neki természetesen válaszolok, egyébként azonban maradok ama bizonyos zárt körben. A digitális ismerősök, ha úgy tetszik: a neves személyiségek társaságában.