Gábor György civilben vallástörténész, de mellesleg glosszákat is ír. Műveltsége lefegyverző, iróniája csipkelődő. Ezúttal azt pedzegeti, hogy egy politikusunk, aki családi okból milliárdos, ama helyzetben találta magát, hogy miközben ellenzékiként üldögél a parlamentben, köze van a Figyelő című kormánypárti hetilaphoz is. A glosszaíró ezt firtatta: „Ha úgy hozza a sors, Ungár Péter a Völkischer Beobachternek, a Der Stürmernek, a Virradatnak vagy a Komszomolszkaja Pravdának is lett volna a társtulajdonosa?” (Facebook.com, 2017. június 20.)

A Völkischer Beobachter (magyarul Népi Figyelő) a náci párt napilapja volt, a Der Stürmer a hetilapja, a Virradat nyilas hetilapként jelent meg vasárnap este-hétfőn reggel, a Komszomolszkaja Pravda pedig a szovjet kommunista párt ifjúsági szervezetét képviselte az ottani nyilvánosságban. Abban közösek, hogy pártot szolgáltak. A kérdés kínos, mégis az a benyomásom, hogy Ungár Péter ebben a tekintetben következetes. Feltőkésítette ugyan az Azonnali.hu című portált, de bejelentette, hogy esze ágában sincs beleszólni az eleddig független médium szerkesztésébe. Ha tartja magát ehhez, el kell fogadnunk tőle azt is, hogy a Figyelő gyökeresen más szerkesztésébe sem szól bele. Ám ettől az ellentmondás még megmarad.

Nem lehet egyszerre bent is meg kint is lenni. Listázó újság államtól érkezett hirdetési bevételeiből kivenni az osztalékot, és ellenzéki portál működtetésére fordítani. Illetve, mint az említett példa bizonyítja, lehetni lehet, de akkor talán nem is érdemes komolyan venni a politikus ellenzéki beállítottságát. Hogy tovább bonyolítsam a faramuci helyzetet, följegyeztem Ungár Péter egyik mondatát: „Az lenne jó, ha minden pártnak lenne lapja.” (Index, 2018. június 11.) Ez nem arra utal, hogy ő vagy/és az LMP békén akarná hagyni a frissiben felvásárolt portál szellemi függetlenségét. Inkább arra, hogy a Lehet Más a Politika pártsajtóban gondolkodik, máskülönben egyik politikusa nem vett volna újságot.

Ennél tovább most nem mennék, előbb-utóbb úgyis megtapasztaljuk a kijelentés igazságtartalmát. De azt sem állítanám, hogy Ungár Péter feltalálta a spanyolviaszt. 1945 és ’48 között majd’ minden parlamenti pártnak volt saját lapja, sőt még filmvállalata is. Az egész kulturális rendszer leképezte a többpárti országgyűlés erőviszonyait. Az is megérne egy csipkelődős glosszát, hogy most nem efelé, hanem épp ellenkezőleg, az egypártiság irányába tartunk.