Médianapló

Médianapló - Gyurcsányék hogyan vesztettek négyszázezer szavazatot?

2018. április 24. 09:24 - Zöldi László

Fölfigyeltem a Demokratikus Koalíció válságkommunikációjára. A gyászmunkát végző DK-politikusok tisztában vannak azzal, hogy a nyilvánosság fórumain meg kell magyarázniuk a kiábrándító választási eredményt. Majdnem kiestek az országgyűlésből, éppen csak átlépték az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A kampányban ugyanis egyöntetűen és fegyelmezetten hivatkoztak a félmilliós szavazótáborra. Ehhez képest csupán 308 ezren voksoltak rájuk.

Tegnap este, egy tévéműsorban Géczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője ezt az ellentmondást igyekezett föloldani. Kormánypárti csalások sorozatára utalt, el is mondott néhány riasztó példát. Okfejtését azért nem vonom kétségbe, mert a hatalomban lévők agyafúrtsága, csalafintasága, furfangossága, leleményessége, ötletessége, ravaszsága, találékonysága, turpissága nem ismert határokat. De ha lehetőség volna arra, hogy összeadhassuk a más pártokra átírt, az érvénytelenített, vagyis az ilyen-olyan trükkökkel elorzott szavazatokat, akkor is félő, hogy nem jönne ki belőlük csaknem kétszázezer elcsalt voks. Mégis tegyük fel jóhiszeműen, hogy életszerű a Gréczy képviselte válságkommunikáció. Csakhogy van a Demokratikus Koalícióban valaki, aki a jelek szerint nem tartotta magát a bűvös félmillióhoz.

Gyurcsány Ferenc sokáig nem mondott számokat. Például ezt fejtegette: „Egy nagy üveg kólában merek fogadni, hogy 2018-ban két számjegyű eredményt érünk majd el.” (Zoom.hu, 2017. július 21.) Meg ezt: „Az elmúlt egy évben megdupláztuk a szavazóink számát.” (Hír TV, 2017. december 21.) Ugyanazon a napon ezt is kifejtette: „Négy év alatt nagyjából megkétszereztük a támogatásunkat.” (ATV, 2017. december 21.) Néhány hét múlva ezt is: „Több mint kétszer annyi szavazónk van, mint az MSZP-nek.” (FüHü.hu, 2018. március 16.) Valami történhetett, mert egy nap múlva taktikát változtatott. Más dimenzióba lépett, erősebben és konkrétabban fogalmazott: „Amit gondolok erről a világról, az hétszázezer embernek fontos.” (Hír TV, 2018. március 17.)

Már nem is annyira a fegyelmezett szóvivőnek, mint inkább a kórusból kibeszélő pártelnöknek kéne indokolnia a nyilvánosság fórumain, vajon az elképzelt hétszázezres szavazótábor április 8-án miként - vagy miért - zsugorodott háromszázezresre. Életszerűbb, hihetőbb, megmagyarázhatóbb lett volna még az a fránya félmilliós szám is, Gyurcsány Ferenc azonban hiteltelenítette a Demokratikus Koalíció ügyesen kigondolt válságkommunikációját.

74 komment
süti beállítások módosítása