Médianapló

Médianapló - Lefutott-e az április 8-i meccs?

2018. április 02. 10:06 - Zöldi László

Volt idő, amikor rendszertelenül ugyan, de össze-összefutottunk. A szó szoros értelmében. A pályakezdő politikus egy körgangos ferencvárosi bérházban, a fölöttünk lévő lakásban élt feleségével és csecsemő kislányával. Olykor a lépcsőházban húzott el mellettem rövid gatyában, telente pedig melegítőben. Akkoriban még vigyázott a vonalaira. A zömök, erős csontozatú fiatalemberből az ország első embere lett. A háromszoros miniszterelnökön meglátszik, hogy már nem fut.

Mindenki ismeri, ha máshonnan nem, hát a képernyőről. A Fidesz-alapítás harmincadik évfordulóján, március 30-án például húsz percet kapott a Bayer Show háromnegyed órájából, és a beszélgetést tegnap este sugározta az Echo TV. Aligha lepett meg bárkit is, hogy Orbán Viktor leginkább az úgynevezett migránsokat és az iszlám veszélyt emlegette, valamint azokat a fránya ellenzéki pártokat, amelyeket nem is érdemes komolyan venni. Érdemes viszont „véresen” komolyan venni a mögöttük álló erőt, mert „Soros György jelöltjei különböző pártok színeiben indulnak” a néhány nap múlva esedékes, „sorsdöntő” jelentőségű választáson.

Miniszterelnökünk kommunikációs erénye a pontosítás képessége. Tegnap este így kezdett az egyik mondatába: „Ha az ember első blikkre…” Itt két másodpercnyi szünetet tartott, majd kijavította magát: „látásra”. Ezzel sem volt azonban elégedett, mert újra kihagyott két másodpercet, és imigyen folytatta: „pillantásra ítél”. A politikai mezőnyben szinte Orbán Viktor az egyetlen, aki úgy rögtönöz a nyilvánosság általa ellenőrzött fórumain, hogy amennyiben első blikkre idegen szót ejt ki a száján, azonnal lefordítja magyarra. Igazán megbocsáthatnánk neki, hogy néha csupán másodjára találja a megfelelő kifejezést.

A széttördelt mondat pedig cáfolja a közismert ellenzéki vélekedést, hogy nincs önkontrollja. A jelek szerint olyannyira van, hogy kívülről figyeli önmagát. Igyekszik úgy fogalmazni, hogy az is értse, aki megrekedt az általános iskolában. Tömeghatása épp abban rejlik, hogy képes rövid és mutatós mondatokban összefoglalni az álláspontját. Aki persze továbbgondolja az okfejtését, akár meglepő következtetésre is juthat. Ha visszatérünk sorosozó eszmefuttatására, könnyen belátható, hogy voltaképpen nem is kéne megrendezni az országgyűlési választást. Lefutott a meccs, hiszen az amerikai milliárdos azért fizeti a magyar ellenzéki politikusokat, hogy eljátsszák egyetlen esélyüket. Azt, hogy összefogjanak Orbán Viktor rendszere ellen.

51 komment
süti beállítások módosítása