Tegnap az Index felületén tartalmas vita bontakozott ki a bloggerség mibenlétéről. Most az egyik hozzászóló, Drizari felszólítására ott folytatom, ahol ő abbahagyta. Szerinte azért nem vagyok blogger, amelyet egyébként én is állítottam Bognár L. megtisztelő véleményével szemben, mert a digitális „felület csak közvetítő forma a bejegyzés írója és olvasója között”.  

A média a nyilvánosság eszközrendszere. Olyan történeti képződmény, amelynek eszközei a keletkezés sorrendjében: a papír alapú sajtó, a rádió, a televízió és napjainkban a világháló. Azt a szó szerinti tollforgatót, aki a sajtóban jelentkezett, egy idő után elnevezték újságírónak. Nagyjából száz évvel ezelőtt civil használatra megszólalt a rádió is. A Magyar Rádióban dolgozott például egy Földi Iván nevű kitűnő hírszerkesztő, aki a múlt század utolsó harmadában 2-3 perces széljegyzetekkel színesítette az Esti Krónika kínálatát.

Csak azért, mert jellegzetes orgánumán szinte kizárólag a rádióban mondta el a csípős hangvételű glosszákat, el kellett volna nevezni rádiós újságírónak? Vagy ha az újságíró kifejezést lefoglalta már a hagyományos sajtó, akkor új műszóval kellett volna jellemezni jegyzetírói tevékenységét? Aztán megérkezett a televízió is. A Magyar Rádiótól átigazolt Vitray Tamás a Magyar Televízió stúdiójában leült egy tonett székre, és mesélt nekünk. El kellett volna nevezni televíziós újságírónak csak azért, mert a rá jellemző műfajt szinte kizárólag a képernyőn gyakorolta? Vagy amivel kísérleteztek is a műsorait értékelők: tévészemélyiségnek?

Most itt vagyunk, a digitális korszak kellős közepén. Haldoklik a napilap, nem bírja a hírversenyt. A folyamat visszafordíthatatlan, évek óta nem küldtem kéziratot rohamosan csökkenő példányszámú napilapnak. Hetilapnak sem, de ha felkérnek egy cikkre, vállalom a feladatot, amennyiben testhez álló a téma. Hiszek ugyanis abban, hogy némi változtatások árán életben maradhat a hetilap. Leginkább folyóiratokban publikálok, szinte kizárólag médiatörténeti elemzéseket. Személyemben tehát egy felsőoktatásban dolgozó újságíró kétféle felületen gyakorolja a mesterségét: a hagyományoson és a korszerűn. Médiatanári tevékenységem melléktermékét, e Médianapló című rovatot ugyanis a digitális sajtóban adom közre.

Ha műfajilag kéne meghatározni a csaknem hatezer bejegyzést, akkor glosszának, sikerültebb esetben tárcának nevezném őket. A linket mellőzöm, mert nem kedvelem a digitális lábjegyzetet. A kommentelők szerint ez méltatlan egy bloggerhez.