A tegnapi bejegyzés vitájából két következtetés bontakozott ki. A kormánypárti kommentelők sem zárták szívükbe Németh Szilárdot. Miközben röstellték, hogy ezzel a „kulturáltsággal” képviseli valaki a pártjukat és kormányukat, egyetértenek velem abban: még ő sem érdemli meg, hogy a testi adottságaival, például a túlsúlyával viccelődjünk. De ha már visszatértem a tegnapi témára, pontosítanám is magam.

Azt írtam, hogy a Fidesz-politikus nem állt szóba az ellenzéki sajtóval. Újra megnéztem a videofelvételt, és kiderült, hogy ennél árnyaltabban fogalmazott. Miután egyesével kiosztotta a jelen lévő újságírókat, megvető hangsúllyal és utálkozó arckifejezéssel firtatta: „Van még valaki a Simicskától?” Képes tehát megkülönböztetni a Fidesz volt háttérembere által alapított médiahálózat és az egyéb ellenzéki szerkesztőségek munkatársait. Mindkét újságíró-típust rühelli ugyan, de a simicskásokat még inkább.

Ama bizonyos mondat a jelenlegi képviselőház első emeletén csúszott ki a száján. A felvételen nem látható, de vele szemben, a hatalmas előcsarnok túlsó oldalán lelhető fel a Kádár-korszakból való freskó. Bernáth Aurél a balsarokba festette a korszak éppen sakkozó névadóját, a kibicek között pedig Aczél György is feltűnik. Ebben az épületben dolgozott az MSZMP központi bizottsága, a hetedik emeleti tanácsteremben tartotta például a főszerkesztői értekezleteket. Az összejövetelek tetemre hívásra emlékeztettek.

Az első részben az úgynevezett agitprop osztály képviselője fejtette ki, hogy mit kellett volna a múlt héten, és mit kéne a jövő héten írni, a második részben pedig a kulturális osztályé. Meg-megtörtént, hogy az egyik előadó azért szúrt le bennünket, amiért a másik megdicsért, az összhang hiánya azonban inkább a a múlt század nyolcvanas éveit jellemezte. A lényeg az volt, hogy a sajtó a politika szolgálólánya - nekem ezt sugallják a Fehér Ház falai, miközben hallgatom Németh Szilárd fitymáló, gyűlölködő, irtózó, lenéző, semmibe vevő, viszolygó szavait.

Március 15-én ünnepeljük a szabad sajtó napját, a Fidesz politikusai ilyenkor szokták vendégül látni a nyilvánosság képviselőit. Olykor még ki is tüntetik az újságírókat, természetesen a megbecsülés jegyében. Ennek legjellemzőbb megfogalmazása Ivanics Ferenctől, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnökétől való. 2002. március 14-én mondta: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.”