Médianapló

Médianapló - Mi történt "pártalapon" a korrupt fideszesekkel?

2018. február 27. 10:56 - Zöldi László

A Népszava mai számában megütötte a szemem egy mondat. Hargitai Miklós értelmezte a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson történteket, elemzésének az Elegü(n)k lett címet adta. A Fidesz vereségét a korrupcióval is magyarázza. Szerinte az országgyűlési választásig oly rövid az idő, hogy a kormánypárt már nem képes az állami szintre emelt korrupción változtatni, amely egyébként, „ahogyan Lánczi András volt szíves a szájunkba rágni, ’gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája’.”

Másra és másként emlékeztem, ilyenkor érdemes megnézni a korrupcióról készÍtett fájt. Negyedszázad alatt pontosan száz meghatározást, figyelemre méltó körülírást gyűjtöttem össze, ebből hatvanhat (kétharmad) a Fidesz második és harmadik kormányzására utal, ami önmagában is jellemző. Lánczi András, Orbán Viktor miniszterelnök egyik főtanácsadója, a Corvinus egyetem jelenlegi rektora három értelmezéssel véteti észre magát. A középsőből, amely a Magyar Idők című kormánylap 2015. december 25-i számában jelent meg, kiderül, hogy Hargitai Miklós pontosan idézte.     

Van azonban két másik citátum is, amelyek árnyalják a Fidesz-ideológus álláspontját. Lánczi úr 2015. január 27-én, az InfoRádó stúdiójában még sejtelmesen fogalmazott: „Amit az egyik politikai célnak nevez, azt a másik korrupciónak.” Erre jött a Hargitai által idézett mondat, amelyből kirajzolódik, hogy Orbánék a közpénzek magánkézbe csorgatásától, az uniós támogatások megcsapolásától várják az úgynevezett nemzeti burzsoázia megerősödését. S hogy még csak véletlenül se legyen félreértés, Lánczi András a hvg.hu, 2016. május 13-i számában megjegyzi: „Van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása.”

Így már teljesebb a kép, kétségkívül árnyaltabb a korrupció állami értelmezése. A hatalom gyakorlóinak nem szégyellni kéne tehát, hanem legyinteni, ha az ellenzék zászlajára tűzi a törvényesített korrupció ellen küzdelmet. Most értem meg igazán, hogy Pokorni Zoltánnak, a Fidesz hajdani oktatáspolitikusának, rövid ideig pedig elnökének miért kellett visszahúzódnia az egyik budai kerület polgármesteri hivatalába. Megelégelte a pártjához köthető megélhetési politikusok és gazdasági vállalkozók nevéhez fűződő stikliket, és imigyen szólt hozzájuk: „Nincs nyúlkálás. Mert nem lesztek kihúzva a sz@rból pártalapon.” (Népszabadság Online, 2014. január 22.) Ahogy elnézem, ki lettek húzva, ráadásul pártalapon.

komment
süti beállítások módosítása