Médianapló

Médianapló - Mi rejlik a vásárhelyi győzelem mögött?

2018. február 26. 10:49 - Zöldi László

Tegnap késő estig néztem az egyenes adásban közvetített eseményeket. Azóta tudjuk, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte. Márki-Zay Péter, az újdonsült polgármester bevallotta az országos nyilvánosságnak, hogy a helyi Jobbik-szervezet vezetője hónapok óta kapacitálta, de ő csak december 12-én adta be a derekát.

Az információ azért nem lep meg, mert Szanyi Tibor, a szocialisták fenegyereke már hetekkel ezelőtt berzenkedett az elnökség ama döntése ellen, hogy a szocialista párt is a civil jelölt mögé állt, holott akár Hernádi Gyulát, a közismerten baloldali kötődésű vásárhelyi orvost is támogathatta volna. A szocialisták polgármester-jelöltje ellen kampányoló szocialista polgármester-jelölt ki is fejtette tegnap este a Délmagyarország című szegedi napilap online kiadásában: „Az MSZP Jobbikkal való helyi szövetsége politikai harakiri.”

Ha megpróbáljuk a mozaikokból összeállítani a magyar szocialisták választási stratégiáját, akkor e sorok írója szerint abból indultak ki, hogy a két jobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik egyre kíméletlenebb vetélkedése megosztja majd a jobboldali szavazótábort, ők pedig az általuk létrehozandó ellenzéki egység révén besétálnak a hatalomba. Az elképzelés életképesnek hatott, feltéve, hogy a Fidesz nem csinál semmit. Orbánék azonban olyan helyzetet teremtettek, hogy a Jobbiktól sikerült elszipkázni néhány százezer szavazót. Ezzel legyöngítették jobboldali ellenfelüket.

De gondoskodtak arról is, hogy baloldali ellenfelük, az MSZP szövetségi politikája (a demokratikus ellenzéki pártok egybemarkolása) kudarcot valljon. Ekkor került előtérbe a másik lehetőség. A szocialista vezetők anélkül, hogy a nyilvánosság orrára kötötték volna, hallgatólagosan megállapodtak ideológiai ellenfelükkel, a Jobbikkal, hogy lesznek olyan körzetek, ahol a környék legnépszerűbb civiljét közösen támogatják. Ennek első fecskéje szállt fel most, a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson. Ennek körvonalai bontakoznak ki Mellár Tamás pécsi, Magyar György siófoki és Kész Zoltán veszprémi körzetében is.

E feltételezésbe belefér talán még az is, hogy a gyöngyösi szocialista polgármester, Hiesz György visszahívása a képviselőjelöltségből szabad utat teremthet a parlamentbe Vona Gábornak, a Jobbik gyöngyösi illetőségű elnökének is. A kérdés tehát az, hogy az MSZP-ből időközben eltávolított (magától távozott?) hódmezővásárhelyi orvos harakiris hasonlata mit jelez. A politikai öngyilkosságot vagy a választási győzelem egyetlen esélyét?           

5 komment
süti beállítások módosítása