Tegnap volt húsz éve, hogy a kilencvenes évek médiacézárját meggyilkolták. Budán, a Rózsadomb és a Margit-körút találkozásánál lőtték agyon. A mindmáig lezáratlan nyomozásról több cikk jelent meg, a legérdekesebbnek Dési János keveset markoló és sokat mondó jegyzete hatott, amely a Facebook-on látott napvilágot. A szerzőt néhány éve méltatlan körülmények között távolították el a Népszava főszerkesztő-helyettesi székéből, azóta a Klubrádiónál dolgozik. Tegnapi megnyilvánulása tárca, melyben az újságíró egyes szám első személyben fogalmazhat anélkül, hogy az exhibicionizmus vádja érhetné.

Dési azt mesélte el, hogy amidőn megérkezett a Népszava-tulajdonos halálhíre, miként keresett fényképet Fenyő dolgozószobájában. Leírta a szentély berendezését, a fiókok tartalmát, és azt a portrét, amely a főnököt fehér zakóban ábrázolta. A képszerkesztő persze okkal mondhatta, hogy a napilap első oldalán mégsem illik egy frissiben meggyilkolt embert világos zakóban láttatni, digitálisan feketére „festette” hát a ruhadarabot. S mert a Magyar Távirati Iroda elkérte az eredeti fotót, ugyanaz a fénykép két különböző színű zakóval jelent meg a hazai sajtóban.

A jegyzetíró betartotta a tárca egyik szabályát, miszerint csak egyetlen témát lehet a nyúlfarknyi terjedelemben feldolgozni. A kommentekből mégis kirajzolódott az, amit a digitális sajtó hozott a XXI. századi újságírásba. Online felületen megjelent egy rövid és olvasmányos cikk, amelyhez mindazok hozzászóltak, akik szintén a Népszavánál múlatták az időt. Az egyéni élményhez fűzték a maguk történetét, és sok apró (fontos vagy fölösleges) színfolttal gyarapították Dési János mondandóját. A hagyományos újságírásban ki-ki elvégezte a maga dolgát, az olvasó hátra dőlhetett, és összegezhette magában a témát. A digitális újságírásban más a helyzet, mert az alapcikk csupán a kezdet.

A kommentelők villámgyorsan kijavítják az esetleges pontatlanságokat, majd a szerző nekidurálja magát, és az úgynevezett frissítésbe beépíti a többi szemtanú figyelemre méltó kiegészítéseit. Ezt azonban már nem a tárca szűkre szabott terjedelmében teheti meg, hanem akár többszörös méretben is, egy másik műfaj, az esszé igényeinek megfelelően. Na, ehhez a gyakorlathoz kellene kiépíteni a digitális és a hagyományos sajtó, az online változat és a papír alapú újság együttműködését. És akkor a tárca műfaja sem halna ki, meg az alaphelyzetet sem a közösségi oldal üzenőfalára kéne felvázolni.