Ha valamire jó a naponta megjelenő Médianapló, akkor arra, hogy fölelevenítsük, vajon miként élte át egy médiatanár a nyilvánosság híressé vagy hírhedtté vált fordulópontjait. Ilyen volt az úgynevezett G-nap. Simicska Lajos szakított barátjával és feltételezett üzlettársával, a miniszterelnökkel. Egy nappal később, 2015. február 7-én ezt jegyeztem föl:

„Az egyik leggazdagabb magyar üzletember médiabirodalmában lemondtak az alvezérek (főszerkesztők és néhány helyettesük), amit ő ’puccs’-ként élt meg, és a Hír24.hu-n, Index.hu-n, Origo.hu-n, Magyarnarancs.hu-n, atv.hu-n, Átlátszó.hu-n, Népszabadság Online-on és Népszava.hu-n éktelen káromkodásra ragadtatta magát. Mindenkit legecizett, aki ’hátba támadta’. A miniszterelnököt név szerint is kiemelte. De ha lehántjuk nyilatkozatairól a szexuális tartalmú szófordulatot, akkor mi rajzolódik ki előttünk?

Vajon jól fogom-e meg a lényeget, ha Orbán Viktor gazdasági háttéremberét nem föltétlenül tekintem a sajtószabadság letéteményesének? Miután kiöklendezte magából a csalódását, arról is beszélt: ő nem azért segített lebontani a diktatúrát, hogy helyette a barátja másik diktatúrát építsen. E mondaton eltűnődhetünk, ettől azonban Simicska még ott állomásozott a nyilvánosságkorlátozás minden mérföldkövénél. Mégis ezt nyilatkozta tegnap: ’Maximálisan ellenzem azt a médiapolitikát, amit a kormány folytat, és ennek hónapok óta hangot is adtam.’ Azt hittem, hogy értek a médiapolitikához, elvégre két évtizede tanítom. Most viszont kiderült, hogy ama bizonyos hangot adás rejtve maradt előttem.” 

Eddig a bejegyzés. Simicska véleményét ismerjük, azóta pedig árnyalódott azzal, hogy nemcsak a tervezett reklámadó érintette érzékenyen, hanem az is, hogy számított a kormányzat anyagi támogatására. Ám a két számjegyű forint milliárdokat a miniszterelnök átirányította a közszolgálati médiumokhoz, ráadásul a Putyin-kérdésben sem értettek egyet. Orbán Viktor nem erőltette meg magát a válsághelyzet értelmezésében. Van viszont valami, ami talán magyarázatot ad a szakításra. A Magyar Televízió 2012. május 7-i adásában a kormányfő ezt fejtegette: „A mi felfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé.”

Vajon tévedek-e, ha napra pontosan három évvel a szakítás után azt feltételezem, hogy a konfliktus lassanként, lépésről lépésre bontakozott ki közöttük? Majd’ három évvel a legecizés előtt is voltak jelei, csak éppen rejtve maradtak előttünk.