Tegnap olvastam 2018 eddigi legkeserűbb írását. A Mire jók a lájkok? című bejegyzést Bruck András betűzte a Facebook üzenőfalára. Mondandóját így foglalta össze: „Évek óta ingyen állítok elő szellemi terméket.” Arra utalt, hogy nincs olyan fórum a magyar nyelvű sajtóban, amely fizetne a gondolataiért. A holtponton csupán 2464 követője, például az említett írás 287 tetszésnyilvánítója (lájkolója), 107 megosztója és 62 hozzászólója lendíti át.

Regényeiről nem mernék esztétikai értékítéletet formálni, nem vagyok ugyanis több érzékeny olvasónál. A legtekintélyesebb sajtó-műfajt, a publicisztikát azonban fél évszázada különböző beosztásokban szerkesztem, és az a benyomásom, hogy a legjobb formában lévő közírónk jelenleg Bruck András. Számomra mellékes, hogy az egyik közösségi oldalon, ingyen fejti ki a nézeteit, vagy főmunkatársként fizetésért, esetleg anyagilag is megbecsült bedolgozóként a papír alapú, netán a digitális sajtóban. Okfejtései fejezik ki leginkább azok közérzetét, akik keserű szájízzel élik meg Orbán Viktor országlását.

A csipkelődő, dühös, elkeseredett, fanyar, harapós, mérges, egyszóval idegesítő, nyugtalanító, továbbgondolásra ingerlő bejegyzésekből olyan könyv lesz, amelyre rácsodálkoznak az igényesebb olvasók. Kirajzolódik belőle a kor hangulata. Megértem persze, hogy a majdani kötet szerzőjét ez most nem vigasztalja. Pedig épp a társadalmi megbízatás hiánya teszi a polgári nyilvánosság hatékony formálójává. Pénztelennek kell lennie, tömegközlekedési eszközökön kell utaznia, be kell szívnia a mosdatlan testek kipárolgását, meg kell hallgatnia a trágár beszólásokat, hogy megőrizhesse a józan eszét, a szociális érzékét, és közíróként formába lendülhessen.

A választott közösségi oldal egyébként nem is rossz közlési hely. Sajtóban hetente megjelenő összeállításokhoz gyűjtöm a szellemes, ütős, korunk életérzését kifejező mondatokat, és a nyilvánosság fórumai közül tavaly második helyen kötött ki a Facebook. 128 mondatával majd’ minden szerkesztőséget megelőzött, amely honorálja a gondolkodó szerzők megnyilvánulásait. Bruck András 14 szállóige-gyanús mondattal vétette észre magát. Amit csak azért nem tekinthetek kiugró, páratlan teljesítménynek, mert ahhoz, hogy bármelyik tűpontosan megfogalmazott gondolatából szállóige legyen, szájról szájra kellene adni a digitális kocsmákban és kávéházakban. Ehhez kétségkívül olvasottabb, nézettebb, hallgatottabb médiumokban kéne jelen lennie.