Egyetemi évfolyamtársam egy észak-magyarországi múzeum igazgatói szobájából ment nyugdíjba. Néha megtisztel azzal, hogy széljegyzeteli a Médianapló szösszeneteit. Néhány órája érkezett véleményét így foglalnám össze: ha már beszámoltam arról, hogy Mészáros Lőrinc megyei újságjaiban pesti publicisták írják a vezércikkeket, vajon mi a helyzet a másik két lapcsoportban, amelyet szintén megvásároltak a kormányzat bizalmi emberei: Heinrich Pecina és Andy Vajna.

Maradjunk az osztrák sajtóbefektetőnél! A miskolci, a nyíregyházi és a debreceni újság online változatánál, a menüsorban található a Jegyzet szó. Ha rákattintunk, a számítógép képernyőjén kirajzolódik az utolsó vezércikk, amelyet engedélyezett a központi (tartalom”fejlesztésért” felelős) főszerkesztő. Az egyébként jó tollú szerző a kötelező olvasmányok elavulásáról tűnődött november 16-án, vagyis egy hónapja. Akadtak azóta is hasonló témájú jegyzetecskék az Inform Média nevű cég napilapjaiban, és a szerzők egytől egyig kerülték az országos politikát. Aki döntött a digitális archívum kínálatáról, valamiért úgy vélte, hogy ezeket nem érdemes az olvasók figyelmébe ajánlani.

Ennél kulturáltabb megoldást választott a kaszinók működtetésétől sem idegenkedő amerikai-magyar sajtóbefektető. Andy Vajna sem veszi jó néven, ha a győri és a szegedi újság munkatársai az országos politikáról fejtik ki az álláspontjukat, a hétköznapi örömökkel és gondokkal foglalkozó jegyzetek azonban gyakoribbak. Az eddigi utolsót december 1-én, vagyis két hete közölte a Kisalföld. Szerzője helybéli sportújságíró, aki arról tűnődött, vajon mivel magyarázható, hogy a város világhírű  kézilabda csapatából csupán két hölgy boldogítja a magyar válogatottat, a norvégot viszont három is. A különbség abból érzékelhető, hogy a mi lányaink a legjobb nyolc közé sem jutottak az éppen zajló világbajnokságon, a norvégok viszont akár meg is nyerhetik.

Mellesleg a szegedi Délmagyarország naprakészebb a jegyzetekből, mint a győri újság, az országos politikáról persze szintén kerüli a véleménynyilvánítást. Ebből is látszik, hogy bár a nyilvánosság szűkítése szempontjából egy kalap alá vehető Vajna úr két vidéki napilapja, mégis sok múlik a sajtóhagyományon. A patinásabb szegedi egyetem felkészültebb munkatársakat ad a helyi szerkesztőségnek, mint a győri. A Délmagyarország ügyesebben tanítgat bennünket egy már-már elfeledett szokásra: a sorok közti olvasásra.