Médianapló

Médianapló - Mitől nép-szerű a Fidesz?

2017. december 10. 10:04 - Zöldi László

Az Index képernyőjét kitölti az MSZP tegnapi program-bemutató gyűléséről közölt fotó. A színpadon hat fehér bőrfotel, bennük üldögélnek a szónokok. Korózs Lajos fekete zakóban és kék farmernadrágban, Bangóné Borbély Ildikó sötét felsőben és fekete szoknyában, Gőgös Zoltán fekete zakóban és sötét nadrágban, Kunhalmi Ágnes kék blézerben és fekete nadrágban, Hiller István és Molnár Gyula fekete öltönyben. Mellettük áll, éppen beszél Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, a majdani közös miniszterelnök-jelölt szintén fekete öltönyben.

Ha a közéleti szereplők gyakori vendégek a tévéstúdiókban, rákapnak a fekete öltözékre. Nem azért, mert gyászolnak, hanem mert jól mutat a képernyőn. A divat persze más pártbeli politikusokat is jellemez, mindazonáltal a színpadra kiültetett szocialisták ruházata arról árulkodik, hogy tudták: a kongresszust helyettesítő összejövetelüket sugározza a televízió. A szervezők tehát nemcsak a teremben ülőknek szánták az üzeneteiket, hanem a szélesebb nyilvánosságnak is. Ebből adódik az, amit a tegnapi bejegyzésben már pedzegettem.

Ha csupán a törzsközönségnek szánták volna a jelszavakat, nem volna kommunikációs gond, hogy Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó fölött „együttműködés”-t, Gőgös Zoltán és Kunhalmi Ágnes fölött „elszántság”-ot, Molnár Gyula és Karácsony Gergely fölött is „elszántság”-ot, sőt Karácsony előtt, a szónoki állvány homlokzatán szintén „elszántság”-ot olvashattunk. Azon pedig inkább csak mosolyoghattunk, hogy ha Kunhalmi Ágnes közelebb húzódott Hiller Istvánhoz, a képernyő előtt ülve azt vehettük észre, hogy közvetlenül a feje fölött „gazság” rajzolódott ki (látószögünkből eltűnt a szókezdő i betű).

A kommunikációs folyamat első lépése, hogy a szervezet fogalmakkal dolgozik. Az MSZP az együttműködést, az igazságot és az elszántságot választotta, az utóbbit háromszor is fölírta, hogy a teremben ülők megjegyezhessék. Ám abban a pillanatban, amidőn eldőlt, hogy üzeneteit nemcsak a törzsközönségnek szánja, eme jelszavakat (fogalmakat) jelmondatokká, könnyen megjegyezhető tőmondatokká kellett volna átfogalmazni. A választópolgárok túlnyomó többsége ugyanis nem elvont (fogalmi) gondolkodású. Ezt a szakmai tanulságot a Fidesz megértette. A nyilvánosságot szinte kizárólag olyan mondatokkal bombázza, amelyekben érzelmekre ható igei állítmányokkal mozgósít a cselekvésre, a híveit például az összetart(oz)ásra. A közvélemény-kutatásokban tapasztalt fölénye ezzel is magyarázható.         

4 komment
süti beállítások módosítása