Médianapló

Médianapló - Szabad-e Gyurcsány bűneire utalni "Bolgárúr" műsorában?

2017. december 08. 10:58 - Zöldi László

A tegnapi beszélgetésben Bolgár György vendége Vágó István volt. A 71 éves rádiós műsorvezető és a 69 éves tévés műsorvezető Gyurcsány Ferencen különbözött össze. Mintegy félórányi vitájuk közvetlen előzménye egy nappal korábbra vezethető vissza. Vágó a Facebook üzenőfalán nehezményezte, hogy „Bolgárúr” a Klubrádióban „Már évek óta kíméletlenül bírálja azt a politikust, aki -… - egyedül maradt talpon az összes (demokratikus) ellenzéki párt vezetői közül.” Az idézethez három megjegyzést fűznék.

Az egyik, hogy a két gondolatjel közül kihagytam egy félmondatot, amely többször előforduló csipkelődés, egyszeri megemlítése azonban érthetetlenné tenné e gondolatmenetet. A másik, hogy mit is jelent a ’vezetői’ kifejezés. Ha nemcsak a demokratikus ellenzéki pártok elnökeit, akik csakugyan kicserélődtek, akkor pontatlan a megfogalmazás, elvégre a vezető politikusaik közül sokan maradtak talpon. A harmadik, hogy Gyurcsány Ferenc esetében a talpon maradás kétségkívül csúcsteljesítmény, ehhez képest a miniszterelnöki tevékenységét Bolgár György akár sikertelennek is tarthatja. Nem kíméletlenül persze, mert ez a stílus távol áll tőle és a Klubrádió beszélgetős műsorától.

Adott tehát két művelt, tájékozott, több nyelven beszélő újságíró, közülük az idősebbik még ma is gyakorolja a műsorvezetést, a fiatalabbik pedig már nem. Csakhogy ezt mintha Vágó István nem akarná tudomásul venni. S mert meg-meghívják vendégnek különböző műsorokba, csakhamar átveszi az irányítást. Kérdez, visszakérdez, olykor ki is javítja a műsorvezetőt. Ezúttal például azt vette zokon, hogy Bolgár egyik interjúalanya, Fekete-Győr András ellenzéki pártelnök Gyurcsány Ferenc „bűneiről” beszélt, és a műsorvezető nem kérdezte meg tőle, mikre is utalt. Véletlenül hallottam a beszélgetést, amely nem Gyurcsány megítéléséről szólt, hanem a Momentum Mozgalom 2018-as szerepléséről. Egy hosszabb interjúba bizonyára belefért volna a visszakérdezés, a nyúlfarknyiban viszont eltérített volna bennünket, hallgatókat az eszmecsere vezérfonalától.

Idestova fél évszázadnyi rádiós tapasztalat birtokában Bolgár György épp attól lett elismerésként is felfogható "Bolgárúr", hogy megérzi, vajon a kérdezősködés meddig válik a hallgatók hasznára. Az a benyomásom, hogy majdnem ugyanennyi tévés műsorvezetés után Vágó István azt kérte számon hajdani kollégáján, amit ő mondott volna, ha még volna műsora.           

19 komment
süti beállítások módosítása