Hányszor megfogadtam, hogy nem írok a Népszava következő ügyetlenségéről. Elvégre már az is eredmény, hogy a szűkülő médiatérben sikerült talpon maradnia az 1873 óta működő szerkesztőségnek. Mi több: lassanként átvette a megszüntetett Népszabadság nyilvánosságformáló szerepét, a legutóbbi évben kitört a fővárosi bezárkózottságból, és megkétszerezte a példányszámát.

A hozzászólási lehetőségeket azonban nem én teremtem, hanem a szerkesztőségi gyakorlat. Ezúttal például az, hogy a mai szám szerint a debreceni egyetem oktatói nem hagyják magukat. Akik annak idején tiltakoztak a rektor minősíthetetlen akciója ellen, hogy Putyin elnököt „díszdoktori” címre terjesztette föl, most az intézmény etikai bizottságához fordultak. A fejleményről tájékoztató cikk rövid, az északkelet-magyarországi tudósító rutinos feladata. Amióta Doros Judit nem a Népszabadság munkatársa, hanem a Népszaváé, megnagyobbodott a területe, hozzá tartozik Debrecen és környéke is. Szívesen olvasom életszagú tárcáit, ezt a tudósítást azonban elszúrta. Tévedése nem előzmény nélküli.

Szeptember 22-én terjedelmesebb cikket írt az orosz elnökre leselkedő debreceni kitüntetésről, ebből az alkalomból ötször ajándékozott neki díszpolgári címet, kétszer pedig díszdoktorit. Végül is a polgári titulus legyőzte a doktorit, igazán kár, hogy az újságírást nem gólokra játsszák, hanem pontosságra. A szakmánkból másokat is becsapott persze, hogy a díszpolgárságot települések osztogatják, a díszdoktorságot viszont felsőoktatási intézmények. A debreceni rektor úgy vélte, hogy kínos volna a diktátorsággal kacérkodó államelnököt tudományos érdemeiért a nagyerdei épületbe csalogatni, ezért maradt inkább a díszpolgárságnál.

Minden újságírónak lehetnek téves képzetei, beidegződései. A sors iróniája, hogy olyan hivatást művelünk, amelyben a tévedéseinket nyilvánosan követjük el. Miért ne tévedhetne Doros kollegina, akinek még dicséretére is válik, hogy a korábbi kettővel ellentétben most csupán egyszer adományozott díszdoktori címet Putyinnak? (Igaz, hogy a valódi kitüntetést már meg sem említette.) Szorult belém annyi kollegiális érzés, hogy eszembe sem jutott volna őt itt, a nyilvánosság másik fórumán megnevezni. Ő ugyanis csak megírta a magáét, a szerkesztők pedig épp azért vannak, hogy megakadályozzanak bennünket a tévedésben. Vajon hány kézen ment keresztül az a fránya díszdoktoros szöveg, amíg a rosszul beidegződött Putyin-titulussal napvilágot látott?