Gazdasági csalás miatt kétszer ült börtönben. Most is folyt ellene valamilyen eljárás, nem várta meg azonban a tárgyalást. Agyvérzés vitte el. Élete tárva-nyitva a bulvársajtót kedvelők előtt, halála napján pedig felötlött, hogy mit mondott egy hozzá hasonló lelkületű íróról Bodor Pál: „Végh Antal sajtófőnöke a botrány.” Hármójuk közül Stadler volt az, aki oda távozott, ahol kedvére üzletelhet. Az égben állítólag nincs adóhatóság.

Végh Antallal tíz évig laktunk egymás közelében, és gyakran beszélgettünk. Tudta, hogy a gyerekkoromat Kiskőrösön töltöttem, sőt azt is, hogy apámmal hetente kerekeztünk át a szomszédos faluba, Akasztóra. 1996 májusában azzal keresett meg, hogy írna Stadler Józsefről a következő könyvébe, de nem ismeri a helyi körülményeket. Világosítsam fel, és ha van kedvem hozzá, kísérjem is el! Másnap leparkoltunk a rendszerváltás utáni első magánstadion előtt, amelyről később megírta Ötkarikás szemmel című kötetében az Ékszerdoboz a pusztán című fejezetet.

Az NB I-es focicsapat dúsgazdag tulajdonosa ama teremben fogadott bennünket, amelynek masszív, fából faragott, enyhén ízléstelen berendezését Ceausescu egyik erdélyi vadászkastélyából vásárolta. A két férfi bizalmatlanul méregette egymást, és nekem se jutott eszembe semmi, amellyel sikerült volna feloldani a szikrázó feszültséget. Az író azt fejtegeti az említett fejezetben, hogy ekkor kérdezte meg Stadlert, vajon mindig csak bojtár volt-e a birkanyáj mellett, vagy számadó juhásszá is előléptették. Ettől a milliárdos juhásznak megeredt a nyelve, elvégre olyan emberrel találkozott, aki szintén megtapasztalta az akol melegét.

Másként emlékszem a lélektanilag kétségkívül fontos jelenetre. Végh Antalnak csakugyan sikerült feloldania a feszültséget, de nem azzal, amit papírra vetett, hanem a májusi esővel. A birkák ugyebár legelik azt a fránya májusi füvet, és ez rosszul hat az emésztőrendszerükre. Tóni a fosni szót használta, és a népiesen szakszerű kifejezéstől a másik juhász rádöbbent, hogy hasonszőrűvel van dolga. Kinyílt a faggatója előtt. Olyasmit is elmondott a magyar labdarúgás már akkor is förtelmes kulisszatitkaiból, amelyet meglepő módon nem írt meg a magyar irodalom talán legindiszkrétebb szerzője.

Már nem kérdezhetem meg Végh Antaltól, hogy miért fogta vissza magát. De alighanem azért, mert megérezte Stadlerben az őserőt és a népi furfangot, amelyet magának is tulajdonított. Az a benyomásom, hogy nem ok nélkül.