Médianapló

Médianapló - Ungár Péter etikai vétsége miért nem végződött fegyelmivel?

2017. október 26. 10:50 - Zöldi László

Szél Bernadett azzal indokolta, hogy október 23-án nem áll föl az ellenzéki pártelnökök budapesti pódiumára, mert Debrecenbe ígérkezett el. Oda, ahol 1956-ban előbb lázadtak föl az egyetemisták, ráadásul „szolidaritással” tartozik ama egyetemi oktatóknak, akik napjainkban tiltakoztak Putyin orosz elnök tervezett „díszdoktori” címe ellen. Az ellenzéki pártelnökök közös kiállása elmaradt. De az is kiderült, hogy Putyin nem díszdoktor lesz a debreceni egyetemen, hanem „csak” díszpolgár.

Mentségére szóljon az LMP miniszterelnök-jelöltjének, hogy a kínos ügyben sokan tévedtek. Az egyetemek ugyanis díszdoktori címeket szoktak osztogatni, nem pedig díszpolgárságot - kivétel a debreceni. Abban már szigorúbb volnék, hogy ha a politikusnő el akarta kerülni Budapesten a közös fellépést, inkább Szegedet kellett volna választania. Az ottani egyetemisták még korábban léptek föl a Rákosi-rendszer ellen, igaz, hogy akkor más ürügyet kellett volna találnia a pártelnöki fórum október 23-i bojkottjára, mert 1956. október 16-án lázadtak föl.

Az LPM-társelnök debreceni kíséretében feltűnt Ungár Péter is. Épp azokban a napokban, amidőn tetőzött egy nőket molesztáló rendező körüli botrány, amely nemcsak a színházi életet rendítette meg. A Parlamentben is szóba került, ahol a honanyák közül talán a legtöbbször Szél Bernadettet alázták meg. De ha ő okkal érzékeny a „vakkomondoros” kormánypárti honatyák macsó beszólásaira, vajon miért vált érzéketlenné a pártjához tartozó fiatalember kísértetiesen hasonló randalírozására?

A huszonéves politikus júliusban berúgott a Momentum táborában, és bemászott a sátrakba, majd szexuális együttlétre tett ajánlatot nemcsak lánynak, hanem fiúnak is. Az LMP etikai bizottsága szeptemberben etikai vétséget állapított meg, és a fegyelmi bizottságra bízta a döntést, amely október 8-án bejelentette, hogy nem történt fegyelmi vétség. Ezzel megnyertem egy baráti fogadást. Ungár Péter ugyanis milliárdokat örökölt a papájától, ebből pénzeli a Reflektor.hu című portált, az LMP félhivatalos értelmiségi fórumát. A pártjánál pedig saját bevallása szerint „kisebb dolgokba is besegít”, például szórólapokat vásárolt egy-egy kampányhoz.

Ilyen helyzetben aligha várható el, hogy egy párt szakítson azzal, aki besegít, ha apad a kassza. Az viszont már a kettős mérce tipikus esete, ha Debrecenbe is elkíséri a pártelnökét, sőt október 23-án beszédet mond az egyetemisták előtt.

1 komment
süti beállítások módosítása