Címes hír a Népszava mai számából: „Vajna máris kirúgta a főszerkesztőket”. A baloldali napilap a Magyar Távirati Iroda ama alapanyagát fejelte meg, hogy a közismert filmproducer és kaszinótulajdonos megvásárolta a Lapcom nevű céget, és a budapesti Bors, a győri Kisalföld meg a szegedi Délmagyarország élére új főszerkesztőket nevezett ki.

De az már nem felel meg a valóságnak, hogy a szegedi újság új főszerkesztőjének X. Y-t „nevezték ki Szögi Andrea helyett”. Az illetőt azért nem nevezem meg, mert eddig a megyei közgyűlést elnöklő Fidesz-politikus kabinetfőnöke volt, ami nem azt sejteti, hogy az új tulajdonos a sajtószakmai vonalat erősítené vele az 1910-ban alapított újságnál. Andrea azért a szívügyem, mert amidőn a szegedi egyetemen tanítottam, és a Délmagyar akkori főszerkesztője, Dlusztus Imre azt kérdezte, vajon a kommunikáció szakon végzettek közül kit javasolnék újságírói munkára, őt ajánlottam. Gyökeret vert a redakcióban, sőt a főszerkesztő-helyettességig vitte. Főnöke a kiadóigazgató volt, aki főszerkesztőként nyilván kevésbé foglalkozott a lapcsinálással - most Andival együtt őt is leváltották.

A menedzserváltás nem lepett meg. Inkább csak az, hogy nem Dlusztus Imre lett Andy Vajna kiválasztottja. A szegedi újságírás legtekintélyesebb képviselőjénél a városban senki sem ismeri régebben és közelebbről Orbán Viktort. A labdarúgás szeretete sodorta őket össze, bár Imre akkor figyelt föl a vele egykorú Fidesz-politikusra, amikor az még a liberálisok táborát gyarapította. Világnézetileg nemzeti szabadelvűnek nevezném, és az ő nevéhez fűződik a patinás újság legjobb évtizede, a kilencvenes évek. Ha most nem őt választotta a miniszterelnök bizalmi embere, akkor ez azt jelenti, hogy nem jó lapot akarnak csinálni a vidéki Magyarország talán legszínvonalasabb újságjából, hanem vonalas pártlapot.

Ami pedig épp most kirúgott tanítványomat illeti, átadnék neki egy régi üzenetet. 1970-ben ismertem meg Fazekas Gyuri bácsit, a Magyar Hírlap legendás és szigorú olvasószerkesztőjét. Tudtuk róla, hogy a Nagy Imre-perben ítélték el, és csak a hatvanas évek végén térhetett vissza a sajtóba. Egyszer lapzárta után meghívott a Kulacs nevű kocsmába, és két fröccs között fejtette ki, hogy szerkesztői adottságokat fedezett föl bennem. Mégis azt tanácsolja, hogy soha ne hagyjam abba az írást, mert a főszerkesztői vagy a főszerkesztő-helyettesi munka politikaérzékeny foglalkozás. Lám, máris bebizonyosodott, hogy olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája.