Tegnap este meglepett Hadas Bianka. Egyik kedvenc tanítványom angol-kommunikáció szakon végzett a nyíregyházi főiskolán, aztán Kisvárdára került, ahol nyelvet tanít, de tánctanárnőként és énekesnőként is ismerik. Kutászkodott a családi fényképek között, és felvételeket lelt a körünkben elhíresült csillebérci táborról. A fotók érdeklődést váltottak ki a Facebook-on. Az ország különböző részeiből szóltak hozzá a hajdani táborlakók, még egy dél-angliai kikötővárosból is érkezett rájuk tetszésnyilvánítás.

2005 őszén kaptam egy 87 főnyi évfolyamot. Aki vezetett már szemináriumot, az tudja, hogy 15-nél több hallgatóval nem lehet érdemi munkát végezni. Ki kellett hát találni, mivel lehetne lekötni megannyi kommunikáció szakos érdeklődését. Egy ingatlanközvetítő fantáziát látott az újságírással kacérkodó diákokban, és attól kezdve keddenként három borítékkal érkeztem az amfiteátrumszerűen kiképzett előadóterembe. A legjobb digitális dolgozatok szerzői a legszebb ruhájukba öltözve vártak a fellépésre. Föl kellett olvasniuk a jegyzetüket, és a többiek szavaztak az íráskészségükre meg az előadásmódjukra. 3000 forint lapult az első díjas borítékjában, 2000 a másodikéban, 1000 a harmadikéban. Versenyhelyzet jött létre. Akadt, aki havonta annyit keresett újságírói tevékenységgel, mint az állami ösztöndíja.

Ezzel együtt szerény volt a honorárium, amelyet azzal tetéztünk, hogy a következő nyáron meghívtuk a legügyesebbeket Csillebércre. 2006. július 21-től a nyolcnapos továbbképzés azért maradhatott meg az emlékezetükben, mert kitágult előttük a látóhatár. Olyan előadókkal szembesülhettek, akiktől addig legföljebb ha tanulmányt, esszét, cikket olvastak. A kíváncsiság mesterségéről faggatták szakmai mentorukat, Bodor Pált, meghallgatták Csepeli György szociálpszichológus, Ferge Zsuzsa szegénységkutató szociológus, Kéri László politológus, Miszlivetz Ferenc szociológus, Petschnig Mária Zita közgazdász, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Wisinger István tévériporter okfejtését. Nyíregyházára aligha lettünk volna képesek invitálni őket, bármennyire is a sóstói zöldövezetben építették föl az ország legszebb kampuszát.

Tegnap este fényképeket nézegettünk a Facebook üzenőfalán, és digitális üzeneteket váltottunk. Végül arra jutottunk, hogy találkozni kellene. Meg kéne például beszélni, vajon a kíváncsiság mesterségében miként élték meg a nyilvánosság korlátozását. Félek az élménybeszámolóktól.