Médianapló

Médianapló - Ki kivel áll szóba, és miért nem?

2017. október 12. 10:19 - Zöldi László

Róna Pétert tegnap délután szólaltatták meg a Klubrádióban. Az oxfordi egyetemen tanító jogász-közgazdász az LMP szellemi körébe tartozik, és kifejtette, hogy az elvbarátai miért idegenkednek az MSZP-től. A szocialisták döntési mechanizmusa ugyanis áttekinthetetlen, és a beidegződéseik nem eléggé demokratikusak. Márpedig amelyik párt ellenzékben nem viselkedik úgy, mint Nyugat-Európában szokás, az a hatalomban sem változik meg.

Okfejtésében van igazság, az MSZP csakugyan nem felel meg, mondjuk, a német szociáldemokraták értékrendszerének. Ezzel magyarázható, hogy az ellenzéki pártok (Botka László értelmezésében „a liberális kispártok”) nem akartak a szocialisták befolyási övezetében tartózkodni. Elzárkózásukból két okot hüvelyeztem ki. Az egyik az, hogy nagy pártnak képzelte magát egy olyan szervezet, amelynek a támogatottsága a közvélemény-kutatók szerint nem két számjegyű. A másik meg az, hogy nem kedvelték Botka lenéző magatartását, ezért sem kértek az MSZP diktátumából.

Botka László ugyebár bejelentkezett az MSZP miniszterelnök-jelöltségére. Azon a nagygyűlésen állt a nyilvánosság elé, amelynek a szónoki pulpitusára ezt írták a rendezők: „Magyarország miniszterelnök-jelöltje”. S mert erről előzetesen nem született megállapodás az ellenzéki pártokkal, nemcsak a vezérszónok hatott önjelöltnek, hanem a pártja is. Amidőn pedig visszavonult az országos politikától, az MSZP elnöke, Molnár Gyula azt fejtegette, hogy „Még az ajánlataink is diktátumnak tűntek.”, majd hozzáfűzte: „Nem diktálni, hanem tárgyalni akarunk.” Azóta megindultak a tárgyalások, de ahogy a szocialista frakcióvezető, Tóth Bertalan megjegyezte, „Csak a mérhető pártokkal.”

Az MSZP tehát lemondott arról, hogy az ő embere vezesse az Orbán-ellenes tábort. Mindenkivel tárgyalna, kivéve a mérhetetlen MoMá-t, és vele együtt Bokros Lajost. A DK is tárgyalna mindenkivel, kivéve a Magyar Liberálisok Pártját, és vele együtt Fodor Gábort. Az Együtt is tárgyalna mindenkivel, de a kompromittálódott pártok ellenében létrehozná a szeplőtelen Új Pólust. A Párbeszéd is tárgyalna mindenkivel, de még nem döntötte el, hogy a régiekhez vagy az újakhoz csatlakozzék-e. Az LMP és a Momentum is tárgyalna mindenkivel, de senkivel se szövetkezne.

Miközben átélhetem a kommunikáció (kapcsolatteremtés) és az exkommunikáció (távolságtartás, kiközösítés) csúfondáros játékát, azon tűnődöm, vajon ebből az ellenzéki magatartásból hogyan lesz fél év múlva választási győzelem.       

8 komment
süti beállítások módosítása