Médianapló

Médianapló - Az MSZP fabotkát sem ér?

2017. október 03. 10:42 - Zöldi László

A legutóbbi huszonnégy órában oly sokan értelmezték Botka László lemondását, hogy már nincs is kedvem hozzá. Van azonban valami, amit megbeszélnék e posztgraduális szeminárium hallgatóival és olvasóival (a kommunikáció szakos diákokkal és az idősebb digitális ismerősökkel). Székely Ferenc tegnap úgy fogalmazott a Facebook-on, hogy az ellenzéki politikusok „Nem használják a közösségi médiát, hanem csak lesik, hogy mikor téphetnek sorszámot Olgánál.”

Vannak hasonló tapasztalataim. Ha politikusokkal voltam egy társaságban, akkor gyakran beszélgettek egymás közt a nyilvánosság fórumairól, és csakugyan olgáztak. Ismertségük mértékének tekintik, hogy milyen gyakran hívja őket diskurálni a közismert műsorvezető, Kálmán Olga. Szavajárásuk a nyilvánosság torz felfogását sejteti, az idézet első feléről, a közösségi média elhanyagolásáról azonban kevésbé vagyok meggyőződve. Csakhogy Székely Feri jó szerkesztő és éles szemű olvasó, hátha ebben is igaza van. .

Gyűjtöm a hazai politikusokról írott, elhangzott jellemzéseket. A legtöbb idézet Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről való, róluk idestova három évtized alatt 1600, illetve 1500 értelmezés jött össze - Botka László a középmezőnybe tartozik a maga másfél évtizednyi tevékenységével és 126 jellemzésével; az FB-n tizenhét jelent meg, a Twitteren és a Tumblr-n egy-egy. Akad olyan politikus, például a kormánypárti Deutsch Tamás, aki fészbukozik és twitterezik is, az ellenzéki Szanyi Tibor viszont a Fész mellé a Tumblr-t választotta. De van olyan politikus is, aki kinézte ugyan magának az üzenőfalat, utoljára azonban 2016. november 10-én válaszolt egy születésnapi üdvözletre. (Azért nem írom le a nevét, mert kínos volna, ha egy parlamenti frakcióvezetőről kiderülne, hogy a közösségi oldalt csak rang-jelképnek használja.)

Vegyes tehát a kép. Legalább annyi példa igazolja Székely kolléga mondandóját, mint amennyi cáfolja. Ami pedig a legutóbbi huszonnégy óra fejleményeit illeti, huszonhét mértékadó jellemzést jegyeztem föl Botka Lászlóról, közülük hét látott napvilágot a Facebook-on. Szerzőik többnyire ellenzéki politikusok, akik alig egy-két órával a szocialista miniszterelnök-jelölt lemondása után érezték kötelességüknek, hogy közösségi oldalon osszák meg véleményüket a nyilvánossággal. Ez még akkor is feltűnően jó arány, ha a legszellemesebb mondatot Sós Péter János újságíró pingálta a fészbukos üzenőfalra: „Lehet, hogy az MSZP egy fabotkát sem ér?” Köszönöm neki e bejegyzés címét.               

4 komment
süti beállítások módosítása