Médianapló

Médianapló - A magyar Putyin

2017. szeptember 29. 10:10 - Zöldi László

Harmadszor rugaszkodom neki az úgynevezett Lattmann-ügynek. Felhívott ugyanis egy politikai szakíró, és azt firtatta, vajon miért nem veszem észre, hogy Lattmann Tamás „haknizása” a nyilvánosság fórumain Botka László ellehetetlenítését szolgálja. A nemzetközi jogász kilenc hónapig hallgatott arról, hogy az MSZP tavaly egy darabig benne látta a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, most pedig előállt a farbával, amidőn az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka szemmel láthatólag kudarcot vallott.

Aligha véletlen Lattmann Tamás bejelentkezése. Szeptember 26-án este a tavalyi ügyről lerántotta a leplet, és 28-án bontott zászlót a Magyar Progresszív Mozgalom. De miért kéne felháborodni a nem föltétlenül szépségdíjas cselekedeten, ha tavaly az MSZP is azzal a szándékkal keresett civil jelöltet a Jobbik nélküli ellenzék arcának, hogy minden eshetőségre készen jó, ha van? Az egyik politikai csoportosulásnak lehet hátsó (másodlagos) szándéka, a másiknak nem lehet? A sajtóközlemények nyomán bárki mondhatja erre, hogy a nemzetközi jogász mögött tornyosuló Tarjányi Péter nem akar pártosodni, „csak” elővette az idén januárban félbehagyott civil forgatókönyvet, mert úgy érzi, hogy a Botka-féle baloldali fordulat nem hozta meg a várt társadalmi támogatást.  

A biztonságpolitikai szakértő sokat szerepel a képernyőkön, de keveset tudhatni róla. A titkosszolgálati múltja révén azonban akár a magyar Putyin is lehet belőle. Most még csupán ernyő-szervezetben gondolkodik, és egy újabb miniszterelnök-jelölt mögé állna, például az LMP-s Szél Bernadett szekerét tolná. Vagy a mozgalmából pártot hozna létre, és az élére állna. A biztonság kedvéért megalapította a Zoom.hu nevű portált is. Kevesen emlékeznek rá, hogy néhány évvel ezelőtt már volt egy azonos nevű szerkesztőség, szintén az ő égisze alatt. Az akkori kudarcot érdemes volna elemezni, hogy megérthessük a rejtélyes Tarjányi-jelenséget.

Friss fejlemény, hogy az új Zoom digitális felületéről eltávolított két cikket, emiatt az általa kiválasztott főszerkesztő lemondott. Tarjányi Péter ezt nyilatkozta a Magyar Nemzet szeptember 21-i számában: „Ha akarom, csak hétfőn, szerdán és pénteken jelennének meg cikkek az oldalon, mert ez az én újságom.” Elképzelem azt az online újságot, amely hetente csak három napig üzemel. Az pedig a nyilvánosságot érzékenyen érintő figyelmeztetésként fogható fel, amit a mozgalomszervező és médiavállalkozó e szakszerű megjegyzéshez fűzött: „A lázadást mindig le fogom verni.”          

6 komment
süti beállítások módosítása