Médianapló

Médianapló - Na és a vérszoci sajtó?

2017. szeptember 16. 10:02 - Zöldi László

Az egyik hozzászóló megrótt. Azt vetette a szememre, hogy tegnapelőtt nem arról írtam Apáti Bence balett-művész interjújáról szólván, amiről kellett volna. Némelyik kommentelő becsületére válik, hogy elolvassa azt is, amire utaltam a bejegyzésben, és olyasmit talál benne, amely érdeklődést vált ki belőle. Így vagyok ezzel én is, ezért nem azt írom meg, ami őt érdekli. Elismerem, hogy nem arra reagáltam, amit a balett-táncos így fogalmazott meg: „Ezek a függetlenobjektív megyei lapok olyan vérszocik voltak, hogy csak na.” (888.hu, 2017.09.12.)

A „na” tartott vissza. Ha ugyanis az érvelést helyettesíti, akkor egy konzervatív értékrendű értelmiségi csupán ismétli ama közkeletű toposzt, hogy a megyei sajtó a rendszerváltás után is megőrizte a Kádár-korszak szellemiségét. Erről nekem árnyaltabb a véleményem. De ha már a hozzászóló ennyire szorgalmazza, akár össze is foglalhatom. A megyei sajtót az MSZP ugyebár eladta külföldi befektetőknek, szándékát így jellemezte hajdani kincstárnoka, Fabriczki András: „Elégtétellel tölt el, hogy nem jött létre sajtómonopólium a vidéki Magyarországon, a regionális sajtó nem lett a politika játékszere, s ma már nem lehet kormánylapot csinálni egyik helyi újságból sem.” (Magyar Média, 2000/2.)

A legutóbbi hónapok történéseiből kisejlik, hogy végül is lehetett. De maradjunk a kezdeteknél! A tizenkilenc megyei főszerkesztőből három élte túl a rendszerváltást, s akik a munkatársak közül még képviselhették volna a Kádár-korszak szemléletét, azokat idővel kirostálta a számítástechnika. A korosabb újságírók nem tartottak lépést a digitalizációval, aki pedig mégis lépést tartott, az nyugdíjba ment a kilencvenes évek végén, amidőn a megyei napilapok létrehozták az online kiadásukat. Ide már azokat a pályakezdőket vették föl a negyven körüli főszerkesztők, akik az 1993 szeptemberétől beindult kommunikáció szakon tettek szert diplomára. Ekkortól kristályosodott ki a multifunkcionális rendszer.

A kis megyei lapok egy baloldali és egy jobboldali publicistával dolgoztak, a nagyobbak három politikára szakosodott újságíróval (baloldalival, liberálissal és Fideszhez vonzódóval). Ez a hagyomány szakadt meg nemrégiben. Az Orbán-kormány fölvásároltatta bizalmi embereivel a fővároson túl készített napilapokat, és lezajlottak a főszerkesztő-cserék is. Az új tulajdonosok épp megszüntetik a megyei napilapok függetlenségét és objektivitását. Úgy térnek vissza a „vérszoci” hagyományhoz, hogy csak na.          

7 komment
süti beállítások módosítása