Médianapló

Médianapló - A vidéki sajtó csakugyan Mészáros Lőrinc kezébe került?

2017. augusztus 30. 10:24 - Zöldi László

Tegnap este ismerős arc tűnt fel a képernyőn. Ugyanaz a hajviselet, ugyanaz a hanghordozás, talán csak a szemüveg kerete változott. Hajdu Nórát, az Együtt alelnökét tanítottam a szegedi egyetemen, nálam írta a szakdolgozatát. Aztán eltűnt a szemem elől, csak annyit tudtam róla, hogy jogi diplomát is szerzett, és szült két szép gyereket. Most ellenzéki politikusként elmarasztalta a kormányt, mondván, hogy „a vidéki sajtót gyakorlatilag megszüntették, illetve Mészáros Lőrinc kezébe került”.

Amit régi, kedves tanítványom állít, az nem felel meg a valóságnak. A vidéki sajtó ugyanis jóval tágabb fogalom, mint a Mészáros Lőrinc nevéhez köthető, kétségkívül fővároson túli laphálózat. A felcsúti polgármester sajtó-portfóliájához „mindössze” kilenc megyei napilap tartozik, nyolc volt Springer-újság és a hozzájuk lazán kapcsolódó salgótarjáni napilap. Sokan azonban a miniszterelnök általános iskolai osztálytársához gondolnak még négy megyei napilapot és egy városit is. Csakhogy ezek a dunántúli szerkesztőségek még a régi keretben, a Pannon Lapok Társaságában működnek, noha tartalmilag már átveszik a Mészáros Lőrinc-féle Médiaworks vonalvezetését és központi közleményeit.

A hivatalos összekapcsolás azért várat magára, mert a Gazdasági Versenyhivatal egyelőre igyekszik fenntartani a látszatot. Ha korábban azért tiltotta meg a Springer és a Ringier portfólió-cseréjét, mert a két külföldi cég magyarországi szerkesztőségeit egyesítő tranzakció túlsúlyt hozott volna létre a tájékozódni vágyó olvasók piacán, akkor most jogilag olyan helyzetet kell teremtenie, amely egy esetleges kormányváltás után is kiállja majd az ügyészség fürkésző tekintetét. Ugyanezzel magyarázható, hogy a Fidesz nem akarta egy kézbe adni mind a 18 megyei napilapot. Így került három északkelet-magyarországi újság az osztrák Heinrich Pecinához, a győri és a szegedi napilap pedig Andy Vajnához.

S még egy hatalomtechnikai apróság, amely érdekes színben tünteti föl a miniszterelnök médiaszemléletét. Amióta bekövetkezett a G-nap (2015. február 6.), és Orbán Viktor gazdasági háttér-embere, Simicska Lajos kiemelte médiabirodalmát a kormányzat vonzásköréből, "az ország főszerkesztője" óvatos duhaj lett. Nem akarja még egyszer megégetni magát. Kisebb lesz a vesztesége, ha bizalmi emberei közül esetleg valamelyik szakítana vele. Hát körülbelül ezt mondtam volna el, kedves Nóra, ha államvizsgán kecsegtetett volna a tegnap este kifejtett túláltalánosítással.           

3 komment
süti beállítások módosítása