Médianapló

Médianapló - Egy digitális megosztás hány évnyi börtönt ér?

2017. augusztus 24. 09:19 - Zöldi László

Kedvezménnyel szabadult Andrej Bubejev. Az orosz mérnök két év és három hónapot kapott, de jól viselkedett, ezért negyedévet elengedtek neki. Egy közösségi oldalon megjelent üzenet megosztásáért csukták le, amely így hangzott: „Krim Ukrajna része.” Nem azért ítélték el, amit ő írt, hanem amit elküldött a digitális ismerőseinek. Szabadulása után ezt mondta az újságíróknak: „Bármely más országban föl se merült volna, hogy ezért megbüntessenek.” Nálunk fölmerült.

A siófoki polgármester kétes lakásügyében névtelen bejegyzés látott napvilágot. A helyhatósági választások kibillentették ugyan székéből a városatyát, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy eljárást indítson. Nem a bejegyzés szerzőjét, hanem a megosztókat vette célba. A rendőrség tizenhetet rabosított is, közülük kilencet az a Czeglédy Csaba nevű szombathelyi ügyvéd védett, aki most adócsalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásban raboskodik. A második bírósági fok arra jutott, hogy a digitális megosztás nem minősíthető jogellenesnek. A felperes azonban bejelentette, hogy elmegy a Kúriáig is - ennek eredményéről nincs tudomásom.

Azt viszont észrevettem, hogy a bíróságok a papír alapú sajtóban szerzett tapasztalataikat érvényesítik a jóval később indult digitálisban is. De ha már egy kalap alá veszik a két különböző médiumot, akkor érdekes következtetés adódik. A papír alapú sajtó attól versenyképtelen a médiapiacon, hogy alapanyaga sok pénzbe kerül, a nyomda- és a terjesztési költség is tetemes. A digitális sajtóban mindez megspórolható, a terjesztést például elvégzik a bejegyzést megosztók. Az őket perlő volt polgármester egyelőre csupán azt érte el, hogy még háromezren osztották meg a lakásügyet firtató bejegyzést.

Akár azt is mondhatnók, hogy ez a különbség Putyin és Orbán Viktor hatalomgyakorlása között. Igen ám, csakhogy egy másik kormánypárti polgármester is beperelt egy helybéli fészbukozót, aki kommentelt egy tatai műemlék-ház elkótyavetyéléséről írott bejegyzést. A hozzászóló a legenyhébb büntetést kapta, a megrovást, bár tízezer forintot azért fizetnie kellett. Érzékelem a magukra még adó bíróságok feszengését, mindazonáltal rögzíthető az utókor számára, hogy az Orbán-korszakban az ügyészségi, majd a rendőrségi gyakorlatban Facebook-bejegyzések megosztása, illetve kommentelése miatt netezőket fényképeztek le elő- és oldalnézetből, ráadásul ujjlenyomatot is vettek tőlük. Még nem csukták le, de már rabosították őket.

9 komment
süti beállítások módosítása