Csak most pótoltam egy áprilisi szokást. Húsvét után, amikor már tartós a kellemes idő, megszemléltem Pest főutcáját. A Margit hídnál ültem föl a nagykörúti Combinóra, elvillamosoztam a Boráros térig, átszálltam a Buda felől érkező hatosra, amely a másik oldalon visszavitt a Margit hídig. Közben számoltam a dobogókat, szétnyitható sátortetőket - a járdára kihelyezett kávézókat.

Az idén elmulasztottam a tavaszi seregszemlét, tegnap azonban sort kerítettem rá. 98 utcai kávézót számoltam össze, ami nem jelenti azt, hogy csaknem száz kávéház található a nagykörúti épületekben. Némelyik vegyesbolt-tulajdonos is kitesz egy asztalt meg két széket, az üzlet előtt több nem is férne el. Tavaly még csak 68 kávézó suhant el előttem, most pedig az a benyomásom, hogy a szűkülő nyilvánosságban szaporodik a hatóságilag nehezebben ellenőrizhető utcai találkahelyek száma.   

A kétezres évek elején a Ludwig-múzeumban rendeztek egy kiállítást, amelyről egy számra és egy illatra emlékszem. Kolumbiai kávé aromája hatotta át a termeket, 352 budapesti kávéház hajdani berendezési tárgyait nézegethettük. Ha a teremőr nem pillantott oda, megsimogattam Ady asztalát, Rejtő Jenő kedvenc székét, Márai tintatartóját. Az utóbbi fanyarul jegyezte föl, hogy azért emigrált, mert Rákosi megszüntette a kávéházakat, amelyek terjedelmes márványasztalánál nagyregényt írhatott. A helyükbe lépő presszók kicsiny asztalánál már csak epigrammára telt, ami nem az ő műfaja.

Leginkább azok jártak kávéházba, akiknek ősztől tavaszig nem telt arra, hogy átfűtsék a hónapos szobájukat (mai kifejezéssel az albérletüket). Ha törzstagnak számítottak egy asztaltársaságban, még hitelt is kaptak a főpincértől feketére meg vizeszsömlére. Jómagam a múlt század 90-es éveitől laktam a kárpitosok utcájában. A házunkat 1913-ban építették a kárpitos szakszervezet tagdíjaiból. A földszinten, ahol most egy albán pék működik, a kárpitosok kávéházát rendezték be. Az apró, zsúfolt műhelyekben szállt a por, a főnök meghívta hát kávézni a leendő vevőt, hogy kulturáltabb körülmények között beszélje rá az üzletre.

Azóta sok minden történt a zaklatott múltú kávéházzal, át is tettük székhelyünket a Nagykörút és a Baross utca sarkára. Ha azokkal találkoztam, akik nem álltak annyira közel hozzám, hogy otthon lássam őket vendégül, az immár Stexnek elnevezett kávéházban üldögéltünk. Vagy tavasztól őszig kint, az utcai kávézóban. Bár az eszmecserékből nem sok pénzt láttam, majdnem sikerült megváltanunk a világot.