A jobb érzésű hozzászólók néha figyelmeztetnek a trollkodás veszélyére. Elő is írnák, hogy gondozzam a Médianaplót, mert akadnak olyan kommentelők, akik a tárgyhoz nem illő üzenetekkel bombázzák az online közösséget. Nemrégiben feltűnt, hogy ugyanaz a hozzászóló mintha kisajátította volna az eszmecserét. Minden negyedik komment tőle származott, megtámadott boldog-boldogtalant, értetlenkedett, káromkodva minősített, indulatokat keltett. Mihez kezdjek vele? 

A befogadó portál, ahol megjelenik e rovat, lehetőséget teremtett arra, hogy utánanézhessünk a kommentelőknek. Megtudhatjuk az ímél-címüket, azt is, hogy mikor kéredzkedtek az olvasók közé, és azóta hányszor szóltak hozzá. Az említett troll például 25 ezerszer alig néhány év alatt. Meglepetésem fokozódott, amidőn kiderült, hogy van még kéttucatnyi álneve, köztük több ismerős is. Ekkor döbbentem rá, hogy nem minden negyedik hozzászólás az övé, hanem legalább minden harmadik. Ha már mások nem állnak szóba vele, mert ismerik, mint a rossz pénzt, elvitatkozgat magával. Van szélsőbalos és szélsőjobbos énje, megszólal kormánypárti és liberális tónusban - elénekli a politikai skála összes hangjegyét.

Molnár Ferencről följegyezték, hogy a nagykörúti New York-kávéházban lesétált az úgynevezett Mélyvízbe, és elüldögélt egy-egy törzsasztalnál. Olykor beleszólt a beszélgetésbe, de inkább hallgatott, és valamit írt a keményített, cserélhető mandzsettájára (kézelőjére). Majd odavetette az asztaltársaság tagjainak: „Mától kezdve én mondtam.” Becsületére válik, hogy nem magának adományozta a kölcsön kért szállóigéket, hanem a szereplőinek. A színészek azért imádják még ma is, mert akármilyen kis szerepet kapnak, jár hozzá egy szellemes mondat. A világ egyik legjátszottabb színpadi szerzőjénél a gróf másként beszél, mint a komornyik, igazán kár, hogy a mi kommentelőnk ebben nem követte Molnár Ferencet.

Már nemcsak az álneveiről ismerem föl, hanem arról is, hogy nála a Fidesz-hívő ugyanúgy beszél, mint a DK-rajongó. Ma se tudom, ki rejlik a sok álnév mögött, de szakmabeli lehet. Fél évszázada vagyok szerkesztő, és gyakran szembesültem ama újságíró-típussal, aki drámaírással is kísérletezett. Talán megértette, hogy a tudományok doktora nem föltétlenül házmesteri stílusban fejezi ki magát, ám ahhoz már nem volt képessége, hogy egyénítse is a teremtményeit. Most a digitális felület jelenti számára a világot jelentő deszkát, a jelek azonban azt sejtetik, hogy nem lett tehetségesebb.