Médianapló

Médianapló - Hetilap a napilapban

2017. július 03. 10:51 - Zöldi László

Ezzel a címmel jelent meg keretes beharangozó cikkecske a Magyar Nemzet legutóbbi számában. Hírül adta a kiadóvállalat akcióját, miszerint aki megrendeli a szombati számokat, annak csak ezer forintjába kerül a hétvégi melléklettel kombinált újság.  A konzervatív lapnak akkor is a melléklet volt a legértékesebb része, amikor még az Orbán-kormány nótáját fújta. Miért ne érdekelne most, az ellenzéki korszakában az új lehetőség, ha még spórolhatnék is rajta?

Telefonon felhívtam a kiadóhivatalt, és a ma reggeli érdeklődésből kiderült, ha átlagosan havi négy melléklettel számolunk, akkor 320 forinttal kevesebbet kéne fizetni. Eddig szombatonként a közeli Spar-üzletben vásároltam a Magyar Nemzetet, ahol 330-at fizettem érte. Csakhogy nem volt szabad túl korán menni, mert a friss lapokat csak tíz és tizenegy között tették ki a polcra, márpedig reggel szeretek újságot olvasni. Óvatosságból azonban csak negyedévre rendeltem meg a hétvégi számokat, mert kérdés, vajon a kézbesítő mindig szombaton hozza-e majd ki a szombati újságot. Ez volt az a pillanat, amikor gondolatban végigszántottam a napilapok hétvégi mellékletein.

Az a benyomásom, hogy megszűnéséig a Népszabadság vitte a prímet. Látszott rajta, hogy szerkesztői komolyan veszik magukat. Elképzeléseiket a kiadóhivatallal anyagilag is elfogadtatták, és sok jó nevű szerzőt nyerhettek meg. Második helyre tettem a Magyar Nemzet hétvégi mellékletét, amely kormányzati szócsőhöz „méltatlan” módon függetlenítette magát a napi politikától. A konzervatív szemléletet a maga eredetiségében próbálta érzékeltetni szintén jó nevű szerzők közreműködésével. Talán meglepő, de harmadik helyre tenném a Magyar Idők Lugas című mellékletét. Több ugyan az aktuálpolitikai kolonc, mint a Simicska előtti Magyar Nemzet hétvégi számaiban volt, de még így is figyelemre méltó elemzések látnak benne napvilágot.

Az országos terjesztésű napilapok közül szombati szempontból a Magyar Hírlap és a Népszava másként volt rossz. Az előbbi kísérletezgetett, de alig lehetett észrevenni, hogy van melléklete. Az utóbbi is négyoldalnyival érte be, és a hét szűk esztendőben árasztotta a szegényházi hangulatot. Ám a Népszabadság megszüntetése után tőkeemelésben részesült, és az új tulajdonos duplájára növelte a hétvégi összeállítás terjedelmét. A Szép Szó még nem éri el a Magyar Nemzet- vagy a Magyar Idők-melléklet színvonalát, de már szerkesztik, és jó nevű szerzők is akadnak benne.          

komment
süti beállítások módosítása