A tegnap megjelent bejegyzést 21596-an olvasták, és 57 komment érkezett. Az érdeklődést köszönöm, ám a hozzászólásokat szó nélkül hagytam, mert csak este láttam őket. Nem voltam itthon, és még az okostelefont se vittem magammal, hogy minél többet beszélgethessünk a rendhagyó osztálytalálkozón. Ezúttal nem ifjúkorunk városában, Kecskeméten rendeztük. Nagymarosra utaztunk az ország különböző részeiből, hogy Mérnök Jancsi házavatóján lehessünk jelen.

A Katona József Gimnázium IV. b. osztályából már csak tizenketten élünk, de közülünk se mindenki tette tiszteletét a Dunakanyarban. Csupán azok a nyugdíjasok jöttek el, akik már nem vezetik a káeftéjüket vagy a bétéjüket. Többnyire műszaki szakemberek kerültek ki az osztályból, és a rendszerváltás után cégeket alapítottak. Azok jöttek el, akik nem haltak bele a kesze-kusza, vállalkozásokhoz méltatlan gazdasági helyzetbe, és azok mentették ki magukat, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy visszavonuljanak.

Ültünk a teraszon, ettünk-ittunk, és néztük a panorámát. Zöldellt a fű, napfürdőztek a strandolók, háromszáz méternyire a folyó, másik oldalán, a hegy csúcsán pedig a visegrádi vár romjai. Alatta hosszú utca, közepe táján az újságíró szövetség hajdani alkotóháza, ahol szinte napra pontosan három évtizeddel ezelőtt gépeltem első könyvemet az Élet és Irodalom történetéről. (1957-ben alapították a hetilapot, amelynek harmincadik születésnapját 1987-ben ünnepeltük.) Onnan nézve is festői volt a szemközti látvány, amelyet a legutóbbi években Mérnök Jancsi tarkított a háromszintes ház építgetésével. Téglánként rakta össze.

Ettünk, ittunk - obsitos mérnökök, gyógyszerész és újságíró élvezték a panorámát. Ama nemzedékhez tartozunk, amelyet a rossznyelvek digitális bevándorlónak neveztek el. Egy fölmérés szerint minden száz nyugdíjasból csupán 3,9-en használják, vagyis négyen használjuk a számítógépet. A másik ismertetőjelünk, hogy a gyerekeink közül egy-egy kivándorolt, külföldön él a családjával. A kellemes környezetben mindkét mozzanatról sokat beszélgettünk, a direkt politizálás közelébe azonban csak egyszer jutottunk, holott az egész napot együtt töltöttük. Mérnök Laci bedobott egy ártalmatlan viccet, amelyet Orbán Viktorra hegyezett ki.

Milyen jó volna, ha olyan országban élhetnénk, ahol azt se tudnánk, ki a miniszterelnök. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az állam észrevétlenül teszi a dolgát, és épp ettől működik az ország.