Szabó Tímea karikás szemű, vékony csontú fiatalasszony. A Párbeszéd nevű párt 160 centi körüli társelnökét gyakran hívják stúdiókba, mert rokonszenves ember, ráadásul jól is beszél. Legutóbb például a saját megállapítása szerint „félig viccesen” jegyezte meg, hogy „A politikában mindig az győz, aki magasabb.” Eltűnődtem ezen, majd előkapartam a dokumentációból egy terjedelmes listát. A The Guardian-ben jelent meg az országvezető politikusok testmagasságáról.

Első helyen természetesen a hórihorgas tábornok, De Gaulle található a maga 196 centijével. Fidel Castro 190 volt. A miniszterelnökünk, Orbán Viktor 174 centivel a középmezőnyben van, mögötte tűnik föl Putyin 170, Churchill 168, Sztálin és Sárközy 165-165 centivel. A „hatvanasok” testmérete cáfolja ugyan a magyar politikusnő állítását, értelmezés helyett mégis inkább csak két megfigyelést adnék közre. Újságíróként negyedszázaddal ezelőtt fél órát beszélgettem Castróval egy havannai fogadáson, mellesleg kizárólag atlétikáról és kosárlabdáról. Szemtől szembe azt vettem észre, hogy alacsonyabb nálam - nem volt magasabb 180 centinél.

A sorsom úgy is hozta, hogy a kilencvenes évek legelején két gyermekem az Orbánék alatti lakásban élt a ferencvárosi Mester utca 33/35-ben. A tévé képernyőjén fel-feltűnő politikussal elég gyakran találkoztam a lépcsőházban. Többnyire futószerelésben jött vagy ment; becsületére válik, hogy vigyázott a kondijára. Amikor elhaladt mellettem, az volt a benyomásom, hogy legalább 15 centivel alacsonyabb (186 vagyok). Mindebből azért nem vonnék le mélylélektani következtetést, mert van valami, ami a felületes ítélkezésnél jobban foglalkoztat. Kiderül a brit lap táblázatából, hogy az egymást követő amerikai elnökök megtermett férfiak.

Kennedy 183 centi volt, Nixon 182, az egyik Bush szintén, a másik 188, Reagan 185, Clinton 184, Obama pedig 185. Nem azt taglalnám tehát, hogy a kistermetű politikusok miért vonzódnak az egyeduralomhoz, hanem hogy a nyulánk amerikai elnököket miként termelte ki az előválasztásos rendszer, és a vele együtt járó nyilvánosság. A jelek azt sejtetik, hogy az utóbbi eszközrendszere, a média az átlagnövésűek közül valamelyest kiemelkedő egyéniségeket igényel. S hogy ebből még csak véletlenül se legyen személyi kultusz, arról az alkotmány gondoskodik, kétciklusnyi elnökösködés után visszavonulást fúj nekik. Megakadályozza őket abban, hogy kiépíthessék az egyeduralmukat.