Keltett némi visszhangot a Momentum Mozgalom egyik programpontja. A pályakezdő politikusok ezt írták: „Bezáratjuk, és a társadalommal közösen indítjuk újra a közmédiát.” Legföljebb arra van esélyük, hogy jövőre bejutnak a parlamentbe, álláspontjukat tehát 2022-ig zárójelbe tehetjük. Mindazonáltal a közszolgálatiságról csörgedező vita fel-felbukkan a nyilvánosság fórumain.

Még a Medgyessy-kormány idején került szóba, hogy évente mintegy 70 milliárd forintra volna szükség, máskülönben a közszolgálati intézmények nem tehetnének eleget a tájékoztatási és szórakoztatási kötelességüknek (ebben a sorrendben). Aztán jutott rájuk negyvenvalahány milliárd. Csakhogy a műsorokban a kormányzat irányába lejtett a pálya, ezt zokon is vettük. Föl sem ötlött bennünk, hogy lesz majd olyan időszak (2010-től ki tudja, hogy meddig), amikor a közszolgálati jelzőt kesernyésen vagy csúfondárosan emlegetjük. A hazugságipari üzemekre évente immár 80 milliárd forintnyi közpénzt pazarolnak a hatalmon lévők. Csakugyan meg kellene szüntetni azt a fránya propagandagépezetet, ám abban vitatkoznék a Momentum huszonéves politikusaival, hogy érdemes volna újraindítani a közmédiát.

A mindenkori hatalomnak olyan a természete, hogy képtelen elviselni, ha nem érvényesítheti befolyását a közszolgálatban. Visszatérnék a hajdani vita egyik mozzanatához: senki sem tagadja a közszolgálati műsorok jelentőségét, nem biztos azonban, hogy a közszolgálatiságot intézményesíteni kéne. A Médianapló bejegyzései tanúsíthatják, hogy hajdanában is azok közé tartoztam, akik szerint társadalmilag hasznos célokra pályázatokat kellene kiírni, és bizony kereskedelmi médiumok versenyezhetnének a közszolgálati lehetőségekért. Elvégre még most, a hét szűk esztendőben is vannak közszolgálati jellegű műsoraik, olykor egészen jók.

A helyzetet onnan ismerem, hogy sok tanítványom helyezkedett el az ezeket gyártó káeftéknél, bétéknél. Az irodájukat többnyire mellékutcában találtam, távol a megrendelő impozáns székházától. Némi kérdezősködés után kiderült, a fővállalkozók attól tartanak, hogy szórakoztatással és a hírműsorokban kormányzati propagandával foglalkozó munkatársaikat az alvállalkozók megfertőzik a közszolgálati személetükkel. Ezzel együtt mégis az a benyomásom, hogy alkalomadtán érdemes volna jogutód nélkül megszüntetni az úgynevezett közmédiát. A pártatlan tájékoztatást és a szolid szórakoztatást pedig piaci alapon működő médiumokra kéne bízni.