Mostanában egy magas, hajlott hátú férfiú bandukol a budapesti Újlipótváros Váci úttal párhuzamos mellékutcáiban. A rám nagyon hasonlító öregúr arról ismerszik meg, hogy hátul kulcsolja össze a kezét. Tudom róla, hogy nem volt gyerekszobája, és csak felnőtt korában vette észre, hogy nem tud mit kezdeni a kezével. Olyankor is zsebre dugta, amikor nem kellett volna. Séta közben ezt kompenzálja a hátra kulcsolt kézzel.

Mindez onnan jutott az eszembe, hogy elolvastam Nádudvari Anna figyelemre méltó bejegyzését a közösségi oldalon. Digitális ismerősöm azt írta a Facebook üzenőfalára, hogy teremőrként keresi a kenyerét (vagy egészíti ki a nyugdíját) egy múzeumban, és miközben köröz a rá bízott termekben, önkéntelenül zsebre dugja a kezét. Aztán ki is kapja, elvégre a szokása nem illik a nyilvános térbe. A következtetést önkritikusan vonta le, az első generációs értelmiségiek nevében hadd csókoljak neki kezet a felismerésért. Kisztihand.

Olyan országban élünk ugyanis, ahol a miniszterelnökünk zsebre vágott kézzel száll ki az autóból, ha Brüsszelben a vörös szőnyegre lép, hogy nyugat-európai államférfiakkal tárgyaljon. Vagy ha a kisnyugdíjas Bözsi nénit látogatja meg Nagygécen. Nem nagy ügy - mondhatnók, csakhogy van nekünk egy protokollosunk, Görög Ibolya, aki eddig hét miniszterelnököt szolgált ki, utolsó főnöke Orbán Viktor volt 1998-ban. Mondhatott neki valamit a viselkedéskultúrájáról, mert hamarosan megköszönték a szolgálatait. Azóta nyilvánosan bírálja az immár háromszoros kormányfőt.

Azért, mert hajlamos megvárakoztatni a külföldi vendégeket és az őt fogadó magyar polgármestereket. Azért is, mert ünnepi alkalmakkor aranysárga nyakkendőt visel, ami a császárok színe. Akkor pedig el is önti a méreg a hajdani protokollfőnököt, amikor arról beszél, hogy Orbán zsebre vágja a kezét. Megértem a szakmai indulatait, a bevezető sorokból azonban kiderült talán, hogy nagyobb megértést tanúsítanék a miniszterelnökünk iránt. Ő is első generációs értelmiségi, neki sem volt gyerekszobája, és olyan korán került hatalomra, mindössze harmincöt évesen, hogy nem volt ideje kipótolni a viselkedéskultúrájában tátongó lyukakat.

Morgolódás helyett inkább Nagy N. Péterrel értenék egyet. A mai magyar sajtó egyik legjobb publicistája a Népszabadság 2013. február 25-i számában imigyen szüntette volna meg a kormányfő furcsa szokását: „Ha protokollosa lennék, bevarratnám a zsebét.”