Amidőn e sorokat írom, még nem tudható, vajon a győri világválogatott ma délután bekerül-e a klubcsapatok világbajnoksága, a Final Four holnapi döntőjébe. Az viszont sejthető, hogy a magyar nemzeti bajnokság jól fizet, elvégre tele van külföldi kézilabdázókkal. Ma már hozzánk jönnek játszani a klasszisok, nem a mi válogatottjaink pallérozzák tudásukat a határon túl. Jellemző példa, hogy a tizennégy csapatból álló magyar bajnokság tizenkettedik helyezettje, a nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai csapata tegnap, egy bajnoki mérkőzésen tíz külföldi játékossal állt ki.

A Ferencváros együttesét azért vélem a legjobb magyar csapatnak, mert mindössze három külföldit foglalkoztat. Legrégebb óta a spanyol örökmozgót, Nerea Pena Abaurreát, aki annyira jól érzi magát, hogy megtanult magyarul is. De szintén a Fradiban játszik a holland beállós, Danick Snelder és a montenegrói átlövő, Marija Jovanovics is. Ők rövidebb ideje tartózkodnak a fővárosi Népligetben, és egyelőre nem tartják fontosnak, hogy megtanulják a nyelvünket. Nem baj. Aligha várható el minden idegenlégióstól, hogy elsajátítson egy amúgy sem könnyű nyelvet, ha a pályafutását csak átmenetileg képzeli el Magyarországon.

A jelek szerint elég jól állnak anyagilag a hazai csapatok, hogy a külföldi játékosok mellé tolmácsot szerződtessenek. Például a Ferencvárosnál fel-feltűnik egy ötven körüli, alacsony hölgy, aki szintén zöld-fehér melegítőben van, mégsem valószínű, hogy segédedzőként, masszőrként vagy pszichológusként csatlakozik az edző körül tömörülő lányokhoz, asszonyokhoz, mert mindig a holland és a szerb anyanyelvű játékos között helyezkedik el. Alighanem a nemzetközi érintkezés első számú nyelvére, angolra fordítja a taktikai utasításokat. (A harmadik idegenlégiós, Pena már nem szorul tolmácsolásra.)

Tegnap délután a ferencvárosi kézilabdázók Dunaújvárosba utaztak, és az ottani oroszlánbarlangban csúfos vereséget szenvedtek (33:24-re, kilenc góllal kaptak ki). A vendéglátók már az első percekben lerohanták őket, és 10:3-ra vezettek, amikor a Fradi-edző időt kért. Ilyenkor a tévések puska-mikrofont emelnek az emberkupac fölé, hogy mi is hallhassuk a szavait. Elek Gábor nem köntörfalazott, a kedvezőtlen benyomásait így foglalta össze: „Tötyögünk, tötyögünk a labdával. Nem megy a zsuga.” Azon tűnődöm, vajon a tolmács hogyan fordította le a velős megállapítást. Ahogy elnéztem, még a nyelvünket jól értő Pena is kérdően tekintett rá.