Médianapló

Médianapló - Szeletelt igazság

2017. április 23. 10:25 - Zöldi László

Úgy rémlik, hogy divat lett mostanában a bruttó és a nettó. Közéleti személyiségek nyakra-főre használják, e két szóval enyhítik vagy nyomatékosítják a mondandójukat. Ezzel magyarázható, hogy tegnap ezt a kérdést tettem föl a közösségi üzenőfalra: Mi a különbség a bruttó és a nettó hazugság között? A kérdő mondatot sikerült annyi betűvel leírni, hogy a Facebook nagyobb méretűkkel jelentette meg, sikerült is fölhívni rá a digitális ismerősök figyelmét. Érdekes vita alakult ki.

Volt, aki szerint a bruttó áfás (általános forgalmi adóval tetézett) költséget jelent. Egy újságíró kolléga egyszerűbben és velősebben fogalmazott, szerinte annyi mint mindenestül. Megint más megemlítette a bruttóval jelzett hazugságot is, és azt fejtegette, hogy olyan kijelentés, amelyben a valóság is benne rejlik, de nem föltétlenül közölhető. A nettóról viszont úgy vélekedett valaki, hogy ha lehántjuk róla a burkot, akkor kiderül, hogy nem is igaz. Megnéztem a szótárakat. A bruttó azt jelenti, hogy teljes, levonás nélküli, a csomagolással (göngyöleggel) együtt értendő. A nettó meg azt, hogy tiszta, levonás, csomagolás (ha úgy tetszik: burok) nélküli.

S ha már a hazugságról tűnődünk, a közéleti mondattárban találtam két továbbgondolásra késztető példát is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a zárt körben elmondott őszödi beszéd után, de még a kiszivárogtatás előtt interjút adott a Népszabadságnak, és a választási kampányról ezt mondta: „Három témáról beszéltem gyakran: a történelmi léptékű fejlesztésekről részletesen, a reformokról részlegesen, a kiigazításokról esetlegesen. Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden szeletét.” (2006. június 25.) Néhány évvel később mintha neki válaszolt volna Dávid Ibolya, az MDF elnöke: „Számomra mindenki populista, aki képes mellébeszélni, félrevezetni az országot, vagy nem bontja ki az igazság minden szeletét csak azért, hogy a választásokon legyen még egy kis haszna ebből.” (Népszava, 2010. február 13.)

Egyik digitális ismerősöm - hajdani középiskolánkból a négyszer százas futóváltó tagja - így jellemezte a bruttó hazugságot: „Az áfa az, hogy megfizettek-e már érte.” Egyébként pedig az a benyomásom, hogy a köznapi életben talán nincs is bruttó vagy nettó hazugság, csupán hazugság van. Mindazonáltal a két közéleti személyiség azt bizonyította, hogy a politikában azért megkülönböztethető az igazságba csomagolt és a tiszta (göngyöleg nélküli) hazugság.    

1 komment
süti beállítások módosítása