A számítógép képernyőjén híd látható. Egy ausztráliai utazás emléke, a bal hídfőnél kivehető, jellegzetes épület a sydney-i operaház. Ma hajnal óta emlékeztet a Fehér-Kőrösön átívelő, Erdőhegyet Kisjenővel összekötő vasúti hídra is. Fél öt után néhány perccel hallottam egy interjút a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában, Gábor Ferenc nyugalmazott bányásszal készült. Az amatőr helytörténész elmesélte, hogy falujába, Kőröstárkányba 1919. április 19-én, húsvétkor irregurális román fegyveresek törtek be. Összeterelték a népet a református templom elé, és halomra lőtték őket. 92-en haltak meg, 204 árva maradt utánuk.

Az áldozatok neve kőfalon olvasható, és az utódok 1999 óta ilyenkor, Nagypénteken emlékeznek rájuk. A világhálón átnéztem a haditérképeket, és kiderült, hogy a Fekete-Kőrös völgyében keletről nyugatra nyomultak a román szabadcsapatok. Alattuk néhány kilométernyire folydogál a Fehér-Kőrös, amelynek vasúti hídján araszoltak a vonatok, ha délről északra, Temesvárról Nagyváradra akartak eljutni. 1919. április 17-én érkezett az összehangolt támadás másik szárnya, a reguláris román hadsereg Aradra. Indult Várad felé, Kisjenőnél azonban akadályba ütközött. Hét háborús veterán beásta magát a hídfőhöz, és feltartották a katonákkal megrakott szerelvényt. A partizánok között volt a nagyapám is.

Szemközt, a Fehér-Kőrös balpartján lévő Erdőhegy színmagyar falu, túlnyomórészt reformátusok lakják. Annyira kicsi, hogy szegről-végről majd’ mindenki rokon. Hét unokatestvér tért vissza az első világháborúból, és hozták magukkal a fegyvereiket, köztük egy géppuskát is. Civil ruhában, de gyakorlottan tartották föl a hadiszerelvényt a folyó jobbpartján. Csanádi Jánost, a Kőrösköz leghitelesebb krónikását most aligha kérdezhetem meg, miért nem végezték ki őket. Azt azonban az asztalnál elmesélt családi történetekből tudom, hogy miután megadták magukat, minden csütörtökön jelentkezniük kellett a milícián, ahol megverték őket, majd az éjszakát is a pincében töltötték. Nagyapám megfázott, tüdőbajt kapott, és 26 éves korában meghalt. Apám így lett árva.

A családunk sorsát meghatározó történetet Beke György írta meg a Barangolások Erdélyben című szociográfia negyedik kötetében. Szerinte a hét erdőhegyi legény egy hétig védte a kisjenői hídfőt. A ma hajnali rádióműsor után az a benyomásom, hogy „csak” Nagycsütörtöktől húsvét hétfőig lassították a román hadsereg felvonulását. A kisebbítést talán megbocsátja öreg íróbarátom az égben.