Médianapló

Médianapló - Az igazi brigantik

2017. március 21. 10:39 - Zöldi László

A témát egyelőre nem érdemes túl komolyan venni, mindazonáltal gyűjtöm hozzá az anyagot. A gyűjtögetésre Tarantino Becstelen brigantik című filmje adta az ötletet. Arról szólt ugye, hogy a második világháború vége felé a német megszállókon miként bosszulták meg elpusztított családtagjaikat, rokonaikat és ismerőseiket az amerikai titkosszolgálat Európából elszármazott emberei. A nálunk is bemutatott játékfilm alapjául szolgáló egyik epizódot Az igazi becstelen brigantyk címmel a National Geographic dolgozta fel 60 percben.

Főszereplője egy alacsony, korához képest fürgén mozgó aggastyán, bizonyos Fred Mayer, aki 1921-ben született Németországban, és tavaly halt meg. Egyike azoknak a zsidó fiatalembereknek, akik Hitler hatalomra jutása után vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Amerikában jelentkezett katonának, és a gerilla hadviselésre képezték ki. Kitanulta a kézifegyverek használatát, a közel- és késharcot, a rádiókezelést és az ejtőernyőzést, majd két társával együtt ledobták Tirolban, a Brenner-hágónál. Legnagyobb fogásuk az volt, amikor az alagút osztrák-német oldalán feltorlódott 26 vonat, rajtuk az olasz hadszíntérre szánt Wehrmacht-katonákkal, tankokkal és robbanószerekkel. A helyzetet jelentették az amerikai légierőnek, amely szétbombázta a veszteglő szerelvényeket.

Sok minden történt a földerítő (diverzáns) különítménnyel, amelynek tagjai közül kettőt, az alacsony termetű főnököt és a magas rádióst még hét évtized múltán is sikerült megszólaltatni a dokumentumfilmben. Ezeket a történeteket azért nem osztom meg az olvasóval, mert a világhálón utánanéztem a többszörösen kitüntetett Fred Mayernek. A róla írt német nyelvű szócikkekben tartalmas utalásokat találtam ugyan, az igazi meglepetés azonban az egyik angol nyelvűben várt. Ama harminc Európából elszármazott huszonéves között említette George Gerbnert, a múlt század hatvanas-hetvenes években világhírre jutott médiatudóst, akivel 1999-ben, a szegedi egyetemen rendezett konferencián ismerkedtem meg.

Gerbner György volt az a Budapestről az Egyesült Államokba menekült fiatalember, akit szintén az amerikai titkosszolgálat képezett ki gerilla-akciókra. Majd 1945 utolsó harmadában ő hozta haza a háborús bűnösöket. Több száz politikust és egyéb közéleti személyiséget, akikről Gerbner hadnagy ezt nyilatkozta a Fényszóró című hetilap 1945. október 10-i számában: „Elfogunk mindenkit, akinek része van az ország feldúlásában.”           

komment
süti beállítások módosítása