Ha jól menő kiadó volnék, milliós szerződést ajánlanék Tanács Istvánnak. Évtizedekig ő volt a Népszabadság délmagyarországi tudósítója, és a három legjobb riporter között tartom számon. Ő aztán megismerte a Dél-Alföld két legérdekesebb közéleti személyiségét, Lázár Jánost és Botka Lászlót. Valamelyikük talán még miniszterelnök is lesz, Pista izgalmas könyvet írhatna róluk. Két olyan demokratáról, akik hajlanak a diktatúrára.

A kitűnő újságíró nyilvánosságunk már-már első számú fórumán, a Facebook-on ajánlott figyelmünkbe egy cikket, amely a Kettős Mérce nevű blog digitális felületén látott napvilágot. Szerzőjéről, Tóth Csaba Tiborról csak annyit tudok, hogy „Bristolban kutat”, talán ezzel magyarázható, hogy Botka László nyomába eredt Szegeden. Azt firtatja, vajon a szocialisták miniszterelnök-jelöltje milyen hátteret hagyna maga után, ha országos politikára adná a fejét. Meghökkentő a kép, engem azonban zavar egy mozzanat. Miközben a cikkíró a szegedi sajtó feltűnő Botka-pártiságáról ír (amit saját tapasztalataim is alátámasztanak), azt fejtegeti, hogy „a közel hetvenezres nyomtatott példányszámú Délmagyarország” a polgármester zászlóshajója.

Nem is olyan nagyon régen a Szegedi Akadémiai Bizottság meghívására előadást tartottam a helyi sajtóról, és akkor utánanéztem azoknak a fránya példányszámoknak. Amikor a rendszerváltás után csúcsformába lendült, 54 ezer példányban jelent meg a „Délmagyar”, jelenleg naponta 35 ezer adható el belőle. Tóth Csaba Tibor megemlít ugyan egy 76 ezer példányban kinyomtatott ingyenes lapot (vagy mellékletet) is, amelynek esetleg köze lehet a Városházához, ám ez aligha a patinás napilap. Itt tehát valami gubanc van, ami csökkenti a cikkíró szavahihetőségét.

Mindazonáltal a Tanács-ajánlás nyomán vita bontakozott ki a közösségi oldalon, és egy másik volt Népszabadság-munkatárs, a budaörsi Laczik Zoltán zokon vette, hogy a kormányváltás „letéteményesét”, Botka Lászlót többen is rossz színben tüntetik föl. Szerinte „Nem lehet egy országos stratégiát összehasonlítani egy települési önkormányzat keretén belül megvalósuló programmal.” Sajtószakmai kérdésekben gyakran értek vele egyet, ezúttal azonban vitatkoznék, de nem a mai bejegyzésben, mert kifutottam a terjedelemből. Egyelőre beérem azzal, amit Tanács István szögezett le: „Szegeden egy akarat van: a Botkáé.” Nem örülnék, ha szomorú sorsú országunkban Orbán egyakaratából egy másik kiskirályéba jutnánk.