Médianapló

Médianapló - Az Együtt miért nem vert gyökeret a vidéki Magyarországon?

2017. március 16. 08:54 - Zöldi László

Hajdu Nóra még mindig rövid u-val írja a vezetéknevét, és változatlanul rokonszenves. A kilencvenes évek második felében tanítottam a szegedi egyetem fővárosba kihelyezett tagozatán, sőt a szakdolgozatát is hozzám írta. Okos volt és szorgalmas, otthonról pedig idegen nyelveket is hozott (diplomata papájával sokáig időzött külföldi állomáshelyeken). Nem lepődtem meg, hogy a kommunikációs és jogi diploma megszerzése után a nemzetközi összefüggések elemzésére adta a fejét. Jelenleg az Együtt nevű párt külpolitikai arca, ebbéli minőségében szólalt meg az ATV ma reggeli műsorában.

Aztán elhagyta a száját egy mondat: „A legnagyobb múltú és legnagyobb példányszámú napilapot, a Népszabadságot sóval hintette be a kormány.” Nem azért szisszentem föl, mert fájó sebet tépett föl - csaknem tíz évig írtam filmkritikákat az említett újságba, és egy ideig szerkesztettem is -, hanem mert a mondat második fele nem felelt meg a valóságnak. Talán Nóra is csodálkozna, ha elmesélném neki, hogy a Népszabadság tavaly októberi beszántása óta legalább tucatnyi közéleti személyiség nyilatkozott minimum félreérthetően a legnagyobb példányszámról. Azért érint érzékenyen a ma reggeli ismétlés, mert olyan ember mondta, akit én próbáltam eligazítani a hazai média rejtelmeiben.

Néhány összehasonlító adat a Népszabadság utolsó negyedévéből. A napi átlagban eladott 37134 példányához képest a győri Kisalföld 57 ezret értékesített, a szombathelyi Vas Népe 40, a Zalai Hírlap 39 ezret, a miskolci Észak-Magyarország 38, a nyíregyházi Kelet-Magyarország pedig egészen pontosan 37815-öt. És akkor még nem is említettem az országos napilapok közül a százezren felüli Blikket és a győri újságra hajazó Borsot meg Nemzeti Sportot.

Vajon mivel magyarázható a szóbotlás? Hajdu Nóra őszinteségében nem kételkedem, azt gyanítom inkább, hogy elgondolkoztató félmondata összefüggésbe hozható az Együtt állapotával. A párt körülbelül fél évtizede, Bajnai Gordon romjain jött létre, és bár érzékeltem erőfeszítéseit, hogy az egész országra kiterjedő hálózatot alakítson ki, maradt az úgynevezett kispártok kilátástalansággal küszködő csoportjában. Mérhető ugyan a közvélemény-kutatásokban, kevés esélye van azonban arra, hogy 2018-ban bekerüljön a parlamentbe. Ha egyik vezető politikusa ennyire nincs tisztában a hazai sajtó helyzetével, akkor ez azt sejteti, hogy az Együttnek nem sikerült gyökeret vernie a vidéki Magyarországon.      

16 komment
süti beállítások módosítása