Közeledik március 15-e, amikor a Pilvax-kávéházban átadják a Szabad Sajtó-díjakat. A Wikipédia azt írja, hogy 1994-ben alapították, és azóta sok újságíró kapta meg a kitüntetést. Csakhogy a digitális szócikk szerkesztői hangsúlyozzák: hiányos a felsorolás, és egészítsük ki. Rajtam nem múlik.

A Szabad Sajtó Alapítvány-kuratórium hajdani elnöke, Földes György történész azt találta ki, hogy a fővároson túl működtetett médiumok egy-egy munkatársa is legyen a díjazottak között. Az egyik évben magyarországi, a másikban határon túli magyar újságíró vette át a kitüntetést. A Budapesten túl és a határtól innen dolgozók közül megkapta például a győri Horváth Sándor és a debreceni Porcsin Zsolt. De ha már a szerkesztők felszólítottak bennünket a kiegészítésre, hozzájuk sorolnám még a szolnoki Teleki Józsefet 2004-ből és a nyíregyházi Marik Sándort 2006-ból.

Az a benyomásom, hogy a döntnökök idén nem mehetnek el szó nélkül a tavaly őszi események mellett. A kormány átrendezte a vidéki médiapiacot, és a hozzá kötődő új tulajdonosok megszabadultak néhány olyan újságírótól, akik megérdemelnék a Szabad Sajtó-díjat. Azon tűnődöm, hogy mi volna, ha két hét múlva kivételesen egy-egy határon túli és vidéki egyszerre vehetné át a kitüntetést. Hadd említsek meg néhány véleményformálót, akik a megyéjükön kívül kevésbé ismertek, tevékenységük azonban megérett az elismerésre. Nem mindegyiket fosztották meg a munkájától, mindazonáltal azért távolították el őket, hogy a példájuk óvatosságra intse azokat, akik még mondják a magukét.

Érdemes volna a díjazásnál figyelembe venni a pécsi Babos Attilát, a szegedi Bakos Andrást, a nagykőrösi Borzák Tibort, a miskolci Bujdos Attilát, a kaposvári Czene Attilát, a siófoki Fónai Imrét, a váci Furucz Zoltánt, a szegedi Hollósi Zsoltot, a székesfehérvári Klecska Ernőt, a kiskunhalasi Kohout Zoltánt, a pécsi Nimmerfroh Ferencet, a dunaújvárosi Pekarek Jánost, a kecskeméti Rajnai Attilát, a debreceni Ratalics Lászlót, a győri Sudár Ágnest, az egri Szilvás Istvánt, a szegedi Tanács Istvánt, a székesfehérvári Tribolt Lajost és a kaposvári Vas Andrást.

Ha az MSZP közeli Szabad Sajtó Alapítványt esetleg zavarná, hogy az említettek között akadnak olyan publicisták, akik szóvá tették az ellenzéki pártok tehetetlenségét is, gondoljanak az erkölcsi kötelezettségükre. Arra, hogy pártjuk annak idején a megyei napilapok eladásából hozta létre a Szabad Sajtó (és a József Attila) Alapítványt.