Médianapló

Médianapló - Kiskunok vagy nagykunok?

2017. február 15. 10:28 - Zöldi László

Amióta kirobbant a négyes metró körüli botrány, Magyar György a volt budapesti főpolgármester jogi képviselőjeként bukkan föl a nyilvánosság fórumain. Miközben magyarázza Demszky Gábor bizonyítványát, el-elmondja, hogy ő még nem ügyvédje a hajdani szabaddemokrata politikusnak, mert azt nem fogták perbe. De a múlt század kilencvenes éveiben bemutatkozott már a Köztársaság Párt alapítójaként, majd 2014-ben a főváros főpolgármester-jelöltjeként, utána pedig a Kard (Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért) civil szervezet vezetőjeként is. Arról beszélt egy vitaműsorban, hogy ebbéli minőségében kezdi járni az országot, ezért említette „Jász-Kiskun” megyét is.

A Kiskunságot összetévesztette tehát a Nagykunsággal, noha elég lett volna ránézni a térképre. Kiskunfélegyháza körülbelül hatvan kilométernyire van a nagykunok központjától, Karcagtól, a tőle délebbre fekvő Kiskunhalas még messzebbre. Hogyan lesz a nemes szándékból eredményes országjárás, ha egy dörzsölt sztárügyvéd és pergő nyelvű közéleti szereplő földrajzi felkészültsége nem haladja meg a frissiben érettségizettekét? Kár volna persze Magyar Györgyre kihegyezni a budapesti pártalapítók „legendás” országismeretét. Inkább méltányolom, hogy akad köztük olyan is, aki felismerte: csak akkor lépheti át az országgyűlés ötszázalékos küszöbét, ha kimozdul a fővárosból.

Történelmi adottság, hogy Trianon óta a megyék vármegye-maradványokból álltak össze. Ezt nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok tanulságos példája bizonyítja, hanem Bács-Kiskuné is, ahol első tizenkilenc évemet töltöttem. Ráadásul másfél évtizedig tanítottam a nyíregyházi főiskolán, ahol meg kellett tanulni, hogy Szabolcs-Szatmár eredetileg Szabolcs vármegyéből és Szatmár nyugati részéből jött létre. A rendszerváltás után azonban a történész, majd később kisgazda politikus Kávássy Sándor elérte, hogy a nevéhez csapták Bereg vármegye Magyarországnál maradt részét is. De akár Szabolcs-Szatmár-Bereg-Ungnak is nevezhetnők, mert a néhai Ungból szintén kapott két települést, a vasúti átrakóhellyé fejlesztett Záhonyt és Győröcske községet.

A jövő évben esedékes országgyűlési választásra készülődő pártalapítóknak e fránya részletekkel is tisztában kéne lenniük, ha országos szavazótáborra akarnak szert tenni. Az a benyomásom, hogy Magyar doktor olyan fába vágta a fejszéjét, amely nem neki hasad.           

3 komment
süti beállítások módosítása