Médianapló

Médianapló - Egy nyugdíjba küldött folyóirat fejfájára

2017. február 14. 10:24 - Zöldi László

Az elhunyt teste nem porlad el. A Tekintet glédában áll a legfelső könyvespolcon, utolsó száma tegnap jelent meg. Fél évig dolgoztam a Társadalom-rovat szerkesztőjeként, és épp a végére sikerült összehozni egy szociográfiai áttekintést. Dolhai József utánajárt Végh Antal híres penészleki riportjának, és csaknem fél évszázad múltán megnézte, vajon mi változott az isten háta mögötti faluban. (Semmi.) Tanács István pedig esszében bontotta ki, hogy manapság miért nem kapós portéka a valóságfeltárás.

Az elmúlás azért nem szomorít el, mert Ördögh Szilveszter és Juhász Ferenc folyóirata testetlenül folytatódik - átköltözik a digitális térbe. Akik döntöttek a sorsáról, bizonyára végiggondolták az új megjelenési forma sajátosságait. Például általánosítható tapasztalat, hogy a netes olvasó nem viseli el a terjedelmes írásokat. De ha így van, akkor eleve kiesik a regényrészlet, a novella és az esszé, amelyeket gyakran közölt a papír alapú Tekintet. Fejlődésnek indulhat viszont a tárca és a kisesszé, továbbá a karikatúra is, amelyek közlésével a digitális folyóirat közel kerülhet az újságok kínálatához. Nagyobb lesz a konkurenciája, és szűkül a hadra fogható munkatársak köre.

A másik sajátosság azért nem általánosítható, mert leginkább a régi Tekintetre jellemző. A százötven előfizető túlnyomórészt hatvan fölötti, és e korosztály 3,9 százaléka használ számítógépet. Értelmiségi rétegében valamivel jobb az arány, bár erre sem építhető egy periodika. Az idős közönséget el kéne hagyni ahhoz, hogy életben maradjon az új Tekintet. Ráadásul a számítástechnikai szempontból jóval érzékenyebb fiatalok közül kellene toborozni az új olvasókat és persze az új szerzőket is. De ha már digitalizációra szánta el magát a kuratórium, érdemes volna azt a világtrendet követni, mely egyelőre meg sem érintette a magyar nyelvű sajtót.

Úgy foglalható össze, hogy a hazai gyakorlattal ellentétben nem a papír alapú kiadásnak van online változata, hanem az online kiadásnak van papír alapú változata. A digitális Tekintet elképzelhető úgy is, hogy a világhálón olvasható legjobb írásokból negyedévenként füzetet vagy félévenként kötetet állítanának össze a szerkesztők, és terjedelmesebb regényrészletekkel, novellákkal, nagyesszékkel dúsítanák a válogatást. Az antológiákat pedig postázhatnák az előfizetőknek, hogy kiteljesedjék ama könyvespolc, amelyen a nyugdíjba küldött folyóirat testes évfolyamait tartjuk.         

komment
süti beállítások módosítása