Reggelente fölteszek egy mondatot a Facebook üzenőfalára. Egyelőre telik a saját kútfőből, aztán majd jönnek a mások gondolatai. Ha sikerül röviden fogalmazni, akkor a közösségi médium nagyobb betűvel jelenteti meg. Az ismeretségi körből elég sokan szólnak hozzá. Értelmezik, elvesznek belőle, hozzá is írnak. Dolgozik a digitális kávéház (kocsma) népe, készül az iskolázott emberek közmondása, a szállóige.

A mai mondat így hangzott: A magyar politikusok még a jót is rosszul csinálják. Általánosítás, bizonyos mértékig igazságtalan is, ártana azonban neki az árnyaltabb fogalmazás, amely eszi a terjedelmet, és kisebb betűkre számíthatna. Publicista barátom ezt fűzte hozzá: „Honnan tudod? Nem csinálnak jót.” Vita helyett elmondanám, milyen élmény váltotta ki belőlem a kétségbe vont mondatot. Hallottam a Kossuth Rádióban egy interjút, amelyben az egyik kormánypárti politikus, Selmeczi Gabriellát mesélte el, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben miként kezdett közéleti kérdésekkel foglalkozni egy főváros környéki településen.

Az élménybeszámoló legérdekesebb része az volt, amidőn a budaörsi Jeanne D’Arc kifejtette, hogy az úgynevezett Fidesz-nemzedék tagjai, a mai negyvenesek-ötvenesek milyen hívószavak jegyében adták közre a politikai szándékukat. Három szóval jellemezte: a változástatással, a szabadsággal és a jóléttel. Tudjuk, hogy a hatalom gyakorlása közben hová jutottak el, az általánosítható tanulság kedvéért túl is lépnék rajtuk, mert az a benyomásom, hogy ugyanezt a három szót a rendszerváltás utáni politikai szervezetek szinte kivétel nélkül a zászlajukra írhatták volna. Amidőn azonban a kormányrúdhoz álltak, kasszát kellett csinálniuk.

Kiderült, hogy az államadósság gyakorlatilag leküzdhetetlen. Folyamatosan újratermelődik, és valami csodának kéne bekövetkeznie, hogy tiszta lappal indulhassunk. Ráadásul kevesebb eladható portékát termelünk, mint amennyi versenyképes a nemzetközi piacon. A túléléshez szükséges többletre tehát más pénzéből kell szert tenni, mostanában az Európai Unióéból. Az éppen kormányzó elit tagjai mindig végiggondolják a helyzetet, és azt a következtetést vonják le, hogy az ország gondjai megoldhatatlanok. Mindazonáltal a három hívószó jól hangzik, és a politikai döntéshozók a maguk sajátos módján hűségesek is hozzájuk. Azzal az icipici módosítással, hogy a gazdasági, társadalmi változtatások után a szabadságot maguknak tartják, és a jólétet is maguknak teremtik meg.