Médianapló

Médianapló - Kuncze Gábort miért készítették ki a kommentelők?

2017. január 31. 10:19 - Zöldi László

Legolvasottabb vállalkozásom a Lefülelt mondatok című válogatás. Hétfőnként jelenik meg az egyik televízió portálján, és az elmúlt hét legütősebb mondatait tartalmazza. Akadt már olyan összeállítás, amelyet 85 ezren kísértek figyelemmel, és 1470 lájkolásra emlékszem (azt azonban elfelejtettem, vajon hányan osztották meg). A tegnapi válogatás olvasottságáról még nincs adat, de néhány perce kiderült, hogy eddig 293-an osztották meg, 907-en lájkolták, 140-en pedig kommentelték. A számokat köszönöm, a hozzászólások tűnődésre késztetnek.

Az összeállítás élére mindig egy rövid idézetet szoktam kiemelni, most azt, hogy „Orbán a Fideszből MSZMP-t csinált”. A szerkesztő olyan fényképet keresett hozzá, amely egy szabadtéri tömegrendezvényt mutat a közönség felől. Velünk szemben, a pódiumon Orbán Viktor szónokol, tőle jobbra és balra népes sereglet, benne kormánypárti politikusok és egyéb közéleti személyiségek, például művészek és élsportolók. A mondat-válogatást ezzel a szerintem stílusos képpel osztották meg az olvasók. Igen ám, csakhogy a televízió óvatosságból kiszervezte a visszhangot. Az objektív felelősség elve alapján ugyanis a kommentekért nem a hozzászólóknak kéne vállalni a felelősséget, hanem a szerkesztőségnek, amely ezért a Facebook-on „épített” üzenőfalat.

De ott már szokás szerint az összeállítás címe alatt a legismertebb idézett, ezúttal Kuncze Gábor fényképe látott napvilágot. Beindult az indulatgyár. A dörmögő hangú politikus „bunkó”, nem ismeri a történelmi közelmúltat, a Fidesz pedig nem is az MSZMP-re hasonlít, hanem (és itt számtalan változat következett). Az a benyomásom, hogy az SZDSZ volt elnökét ki-ki a maga világnézeti szempontjából ítélte meg: állította pellengérre, marasztalta el, szedte le róla a keresztvizet. Az csupán egyetlen hozzászólót foglalkoztatott, hogy a liberális politikus szóba sem hozta a hajdani és a jelenlegi kormánypártot. A válogatásban azt idéztem tőle, hogy a múlt vasárnap elhunyt kisgazda politikus, Torgyán József „az utolsó, aki képes volt megszólaltatni a vidék hangját”.

A Fideszt és az MSZMP-t egy független országgyűlési képviselő, a veszprémi Kész Zoltán hozta össze. Hogy okkal vagy ok nélkül-e, aligha lényeges a fejlemény felől nézve: a kommentelők kikészítették Kuncze Gábort, kivitatkozták magukat róla. Hát ennyit a hozzászólások hitelességéről, az olvasók figyelmességéről és a világhálón megjelentek olvasottságáról.  

52 komment
süti beállítások módosítása