Ezen a napon tűnődni szoktam a Médianaplóról. Ma négy éve ugyanis, hogy csatlakoztam a Blog.hu szerzőihez. E rovatnak az indulása, 2002. január elseje óta mindig volt helye a nyilvánosságban, igazi fórumára azonban az imént megnevezett szolgáltatónál lelt. Úgy képzelem, hogy az utánközlő portálok kisegítésére jött létre. Az ügyeletes szerkesztőknek reggelenként ne kelljen különböző helyekről összeszedni a figyelemre méltó blogokat, hadd szemelgessenek az összesített kínálatból.

A Blog.hu számon tartja az olvasottságot. Az egyik adatsor például a Médianapló iránti érdeklődésről tájékoztat. 1.854.764 a letöltések száma, az olvasóké 1,381.375. Ha a két milliós adatot a napok számával osztjuk el, szerényebbek jönnek ki: 1254 letöltés és 954 olvasó. E hónapban viszont 69 ezer letöltésnél és 58 ezer olvasónál tart a rovat, ami azért elgondolkoztató, mert 13 olvasóval kezdte a pályafutását. Az a benyomásom, hogy a számok megfelelnek egy szakmai napló iránti érdeklődésnek. Ennél sokkal több nem valószínű, ennél kevesebb kudarcnak minősülne.

Kétféle olvasóval szembesülök. A Facebook-on van 1100 ismerősöm, ennyi elég is a kapcsolattartáshoz. Harmadrészük tanítvány, ama hat felsőoktatási intézményben találkoztam velük, ahol újságírást, a kommunikációs technológiák és a médiapolitika történetét tanítottam. Harmadrészük kolléga a sajtóból, harmadrészük pedig menet közben figyelt föl a 2500 karakternyi bejegyzésekre. Csak fényképpel és teljes névvel jelentkezőket fogadok el, és ha pontosítanak vagy vitatkoznak, akkor magyarázattal köszönöm meg nekik. Amint azonban a nyilvánosság álneves közegébe kerül a Médianapló, megszűnik az otthonosság érzése, a jólesően belterjes érdeklődésé.

Az idegen térben senkit sem érdekel, hogy olyan szerző fejti ki az álláspontját, akit a kommunikáció szakos diákok az ország legjobb médiatanárává választottak. Ott a kommentelők leginkább azt kérik számon, hogy miért a közéleti személyiségek írás- és beszédkészségével foglalkozom, miért nem a megnyilvánulásaik tartalmával. Holott ha kérdeznék, elmondanám: nemcsak a valóságos szemináriumokon, hanem a digitális tanórákon sem illik politizálni. Abból viszont sokat tanulhatnak a hivatásos kommunikátornak készülők, hogy a politikusok miként fejtik ki az álláspontjukat. Amit tehát a neves ismerősök digitális továbbképzésként könyvelnek el, azt a névtelen kommentelők mellébeszélésnek értelmezik. Nem is értem, hogy az utóbbiak miért vannak többen, mint az előbbiek.